Tusványos 30 – A dokumentumfilm

2019. augusztus 1., 17:45

Tusványos 30 címmel 52 perces dokumentumfilm készült a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról.

A modern filmes megoldásokat megjelenítő alkotásban, amely visszatekint a tábor elmúlt harminc évére, megszólal Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, David Campanale, a BBC újságírója, alapító atya, Tárnok Mária, a Kisebbségekért-Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke, Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Pásztor István, a VMSZ vezetője, és Brenzovics László, a KMKSZ elnöke és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is. Elmeséli legkedvesebb emlékeit Nagy Feró, az Intim Torna Illegál, és a Bagossy Brothers Company is. A jelenlegi és a korábbi főszervezők pedig betekintést nyújtanak a rendezvény kulisszatitkaiba.

A film különlegessége, hogy az alkotók kárpátaljai, erdélyi és felvidéki filmkészítőkből állnak.

Az első bemutató ideje: 2019.07.27. Tusványos nagyszínpad

Alkotók:
Rendező-szerkesztő: K. Debreceni Mihály
Vágó-rendező: Lepedus-Sisko Péter
Operatőr: Vass Tamás: és Bunda Szabolcs, Novák Lajos
Szakmai tanácsadó: Moszkovits János

(demokrata.hu)