Többen cáfolták az Andrij Bohdan lemondásáról szóló híreket

2019. augusztus 2., 10:39

Többen is cáfolták Volodimir Zelenszkij államfő környezetében az Andrij Bohdannak, az Elnöki Hivatal vezetőjének lemondásáról keringő sajtóhíreket – jelentette a Korreszpondent.net.

Ruszlan Rjabosapka, az Elnöki Hivatal helyettes vezetője a NAS tévécsatornának nyilatkozva tagadta az értesülést. Később Ruszlan Sztefancsuk, aki a parlamentben képviseli az államfőt, azt mondta, nem hallott az Elnöki Hivatal vezetőjének esetleges távozásáról.

Korábban az Interfax-Ukrajina jelentette forrásaira hivatkozva, hogy Andrij Bohdan már be is nyújtotta lemondását Volodimir Zelenszkijnek. A hírügynökség hozzátette, Bohdan maga kezdeményezte a felmentését tisztségéből.

Az Ukrajinszka Pravda közölte Bohdan kérvényének állítólagos fotóját. Ugyanakkor az elnök környezetében többen is tréfának minősítették az esetet.

Maga Bohdan egyelőre nem kommentálta a személyével kapcsolatos híreket.

A Korreszpondent.net emlékeztet, hogy Andrij Bohdant május 21-én nevezték ki az Elnöki hivatal élére. Nevét már Volodimir Zelenszkij elnökválasztási kampánya idején kapcsolatba hozták a leendő államfő stábjával. Bohdant többen Ihor Kolomojszkij oligarcha jogászaként emlegették.

(korrespondent.net/Kárpátalja)