Nem engedtek be két külföldit egy Ungvár melletti üdülőközpontba

2019. augusztus 6., 20:39

Sztepan Karabinyos Facebook-felhasználó közösségi oldalán arról számolt be, hogy nem messze Ungvártól, Rahoncán (Оріховиця), nem engedtek be két külföldit egy üdülőközpontba. A férfi két barátjával szeretett volna pihenni az említett helyen, akik a Dél-afrikai Köztársaságból és Zimbabwéből érkeztek.

A fiatalember elmondása szerint a rendőrséget nem értesítették az esetről, elmentek egy másik komplexumba. Az eset augusztus 4-én történt. Az üdülőközpontban azzal indokolták az elutasítást, hogy az intézmény vendégei feszélyezve éreznék magukat a két afrikai személy közelében.

A komplexum tulajdonosa megerősítette a történteket, elmondása szerint a külföldiek nem feleltek meg a face-kontrollnak, s az üdülőhelynek – ha indokoltnak látja – jogában áll elutasítani az oda érkező vendégeket.

(pmg.ua/VV)