Döntetlennel és vereséggel folytatták csapataink

Labdarúgás

2019. augusztus 7., 09:19 , 967. szám

Az ukrán másodosztályú labdarúgó-bajnokságban sikerült valamelyest javítania a nyitányon hazai pályán elszenvedett vereség keserű érzését a Minaj FC-nek, mivel a 2. fordulóban Vaszil Kobin csapata 1-1-re végzett az MFK Mikolajiv vendégeként.

A házigazdák szerezték meg a vezetést Kovalev góljával a 23. percben, amelyre szinte a középkezdést követően Hegedűs Róbert válaszolt. Az augusztus 10-én sorra kerülő harmadik játéknapon a minajiak a tavasszal még élvonalbeli Csornomorec Odessza ellen kísérelhetik meg az első győzelmük megszerzését. A tengerpartiak két győzelemmel kezdték a másodosztály küzdelmeit.

A honi labdarúgás harmadik vonalában idegenbeli győzelemmel bemutatkozó Ungvári FC-nek már nem sikerült az első hazai meccse, mivel  Vaszil Varga együttese 2-1 arányban alulmaradt a Poliszja Zsitomir ellen. Az ungvári Avangard stadion három év után adott ismét otthont ukrán bajnoki találkozónak, amelyen a vendégek Nemtinov és Halenko találataival már bő fél óra elteltével eldöntötték a három pont sorsát. A második játékrészben mezőnyfölényben játszó vendéglátóknak csak szépíteni sikerült: a 60. percben az egykoron az ukrán válogatottban is helyet kapó Adrián Pukanics lőtte a becsületgólt.

A harmadik fordulóban a kárpátaljai megyeszékhelyi csapat az ivano-frankivszk megyei Kalus otthonába látogat.

(felvégi)