Megkezdődött a bukovinai folklórfesztivál Bonyhádon

2019. augusztus 7., 10:27 , 967. szám

Az Élő bukovinai kultúránk című kiállítás megnyitójával megkezdődött pénteken a 30. Bukovinai Találkozások Nemzetközi Folklórfesztivál a Tolna megyei Bonyhádon.

A megnyitón Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: a nemzeti összetartozás élményét és tudatát erősíti a fesztivál immár harminc esztendeje, hiszen idén is érkeztek csoportok Lengyelországból, Ukrajnából, Romániából. Hozzátette: tisztelet és köszönet illeti a rendezvény szervezőit.

A találkozó közönségét üdvözölte Zbigniev Kowalski, a három évtizedes múltra visszatekintő találkozó lengyel szervezője. A rendezvényt méltatva azt mondta: az eltelt évtizedek alatt a fesztivál segítségével sok ezren ismerhették meg a bukovinai székelyek világát, ami hiánypótló a népcsoport és a kultúrájuk iránt érdeklődők számára. Kitért arra: a nagyvilágban ritkák azok a népek, amelyek ilyen hűen és elhivatott módon ápolják generációkon át kultúrájukat, szokásaikat, hagyományaikat.

Illés Tibor, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke felidézte: a fesztivál segítségével a népcsoport értékeit méltóképpen lehet megőrizni, fenntartani annak ellenére is, hogy az idő koptatja azokat.

Filóné Ferencz Ibolya polgármester szerint a rendezvény megőrizte eredeti céljait, azaz a népszokások, a kultúra ápolásán túl színvonalas programokat kínál és erősíti a kapcsolatot a népcsoport egymástól távol álló tagjai között is.

Az 1775-ben az osztrák császársághoz került Bukovina az ott élő tizenhárom nemzetiségnek köszönhetően a Habsburg Birodalom legszínesebb tartománya volt, amely az első világháború után Romániához, a második világháború után a Szovjetunióhoz és Romániához került. A régióból több népcsoportnak távoznia kellett, a székelyek – rövid bácskai tartózkodás után – 1944-ben telepedtek le Magyarországon. A vasárnapig tartó háromnapos fesztiválon csaknem negyven hagyományőrző csoport több száz tagja vesz részt, a határon belüli és túli bukovinai székely együttesek mellett lengyel, ukrán és román csoportok. Az eseményen a csíkszeredai erdélyi ízőrzők adnak kóstolót erdélyi ételekből, székelykáposztát, csorbát kínálnak a résztvevőknek és a közönségnek, szombaton a helyi Csurgó zenekarral bukovinai táncházat rendeznek, amelyben más bukovinai nemzetiségek táncai is megjelennek. A jubileumi találkozón sem marad el a résztvevő együttesek utcai felvonulása, színpadi műsora, amelyet szombaton rendeznek meg.

Az eseményen huszonnégy Magyarországon működő egyesület, valamint Erdélyből a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület, a marosludasi Hajdina Kulturális Egyesület, a Pancsovai Petőfi Sándor Kulturális Egyesület népdalköre és Segesvári Miklós Pál Egyesület dalárdája lép fel. Újdonság, hogy egy ukrajnai lengyel ifjúsági együttes, a Dolinianka is Bonyhádra érkezik. A nemzetközi fesztivált hagyományosan négy helyszínen bonyolítják le, azokban az országokban, ahol az egykori bukovinai nemzetiségek ma élnek. Július végén a romániai Campulung Moldovanescben volt rendezvény. Legközelebb augusztus 22-én a lengyelországi Lubanban a kisdorogi és nagymányoki székelyek vesznek részt a programokban, az ukrajnai Csernovicban pedig szeptemberben rendezik meg a találkozót.

(MTI/Kárpátalja)