Omeljan: Egytrillió hrivnyába kerülne valamennyi ukrajnai út kijavítása

2019. augusztus 10., 16:19

Nem lehetetlen kijavítani valamennyi ukrajnai utat, ehhez azonban 10 évre és legalább egytrillió hrivnyára volna szükség – jelentette ki Volodimir Omeljan infrastrukturális és közlekedési miniszter az NV Rádió adásában, amelyet a Dzerkalo Tizsnya (DT) hetilap internetes változata ismertet.

Hogy tíz év alatt el lehessen végezni ezt a nagyszabású feladatot, 10-15 ezer kilométernyi utat kellene kijavítani évente, jelezte Omeljan. Azonban a terv kivitelezése csak stabil és néhány évre előre megtervezett finanszírozás mellett lehetséges, tette hozzá.

A DT emlékeztet, hogy 2019-ben körülbelül 4000 kilométernyi út megépítését és kijavítását tervezik Ukrajnában. Az „útalap” finanszírozását 25%-kal emelik idén.

(zn.ua/Kárpátalja)