Zsille Gábor: Származástan

2019. augusztus 13., 11:00 , 967. szám

Egy szappangyári munkás

és egy mosónő nászából

megszületik a század

legnagyobb magyar költője

 

Kiskőrösön egy cseléd,

ki magyarul törve beszél,

és férje, a mészáros

nemzenek egy örök zsenit

 

Rácegrespusztán felsír

a puszták népének fia,

egy pásztor és egy bognár

cseléd unokája, Gyula

 

A celldömölki járás

félreeső falujában

ül az iskolapadban

a bóbitás Sándor

 

Felsőiszkáz legszélén

születik két Kossuth-díjas,

a glóriás László

és testvéröccse, István

 

Erre nincs magyarázat,

csak a vers ősrobbanása,

nem térképezhető fel

a líra genetikája

 

Kiváló kortárs szerzőnk, Zsille Gábor itt olvasható műve – mely egészen friss: a Hitel idei júniusi számában jelent meg – láthatóan költemény. Ám ez a vers valóban „származástan” is, ahogyan a címe jól mutatja. Benne, „a líra genetikáját” firtatva, szerzőnk arra az eredményre jut, hogy a világ egyik legtitokzatosabb jelensége – a költészet – a világ legegyszerűbb „tudománya” is.

Annyira egyszerű, hogy még a létjoga is megkérdőjeleződik. A művészet eredetére, a gyökerekre irányuló „szakszerű” kutakodás ugyanis semmilyen egzakt eredményre nem vezet. Irodalomelméleti iskolák és irodalomtörténetek sokaságán túl ez a származástudomány csak megáll és széttárja kezét.

A fényesen ragyogó nevekből kiindulva még a szülők és helységek sem kínálnak semmilyen egzakt fogódzót. Nincs lehetőség rendszerépítésre. Hiába mosónő és gyári munkás, hiába cseléd és mészáros; hiába Rácegrespuszta, celldömölki járás vagy Felsőiszkáz. Ezek semmit nem jelentenek. József Attila, Petőfi Sándor, Illyés Gyula, Weöres Sándor, Nagy László és testvéröccse, Ágh István zsenialitását nem a valódi szülők és születési helyük, hanem egy különös titok: „a vers ősrobbanása” képes csak megmagyarázni...

Penckófer János