Mit kezd irdatlan parlamenti többségével a Nép Szolgája?

2019. augusztus 21., 20:24 , 969. szám

Az ukrán politika történetében nem volt még példa arra, hogy egy párt olyan arányú győzelmet arasson a parlamenti választásokon, mint tette július 21-én a Nép Szolgája (NSZ): 124 mandátumot szereztek pártlistán, s további 130-at az egyéni választókerületekben. Ez összesen 254 képviselőt jelent. Miután a 450 fős ukrán Legfelső Tanácsban az egyszerű többséghez 226 mandátum szükségeltetik, könnyen belátható, hogy az NSZ 254 képviselője megnyugtató fölényt jelent a párt számára. Néhány nappal az új parlament megalakulása előtt (augusztus 29.) megpróbáljuk összefoglalni, hogy ez a többség mire elég, s mire nem, illetve melyek az „egyeduralom” előnyei és hátrányai.

Új helyzet a kormányzásban

Az Alkotmány kimondja, hogy az egy párt alkotta többség is rendelkezik a koalíció valamennyi jogosítványával. Más kérdés, hogy az alaptörvény igen szűken bánik a többséget megillető jogkörökkel: az elnök elé terjeszthetik a miniszterelnök- és a miniszterjelöltek személyét (kivéve a külügy- és a hadügyminiszterét, akikre maga az államfő tehet javaslatot). Azonban a szakértők – köztük az Ukrajinszka Pravda cikkírója – rámutatnak, Ukrajnában az egy párt alkotta többség tényleges hatalmát nem a jogkörök adják, hanem a korlátok hiánya. Gondoljunk bele: a kormánypárt anélkül szavazhat meg bármilyen jogszabályt, hogy arról előzőleg alkudoznia kellene a koalíciós partnerekkel. Kivételt ez alól egyedül az Alkotmány módosítása jelent, amelyhez 300 szavazat szükségeltetik.

Meddő parlamenti viták hosszú évei után elképzelni is nehéz, micsoda lehetőség nyílt meg ezzel a „nép szolgái” előtt: ha képviselőik nem vesznek össze, nem esnek egymás torkának, nem hagyják el a párt frakcióját, megadathat nekik az esély, hogy öt éven át szinte zavartalanul és hatékonyan dolgozhassanak a Radában az ország javára. Végre nem lesz akadálya, hogy olyan jogszabályok szülessenek, amelyeknek az elfogadását az eddigi koalíciók alatt a különböző érdekcsoportokhoz tartozó honatyák rendre megakadályozták. Még a lakosság körében népszerűtlen, de az ország szempontjából rendkívül fontos reformokat is keresztül lehet vinni!

Persze a többség nem jelent garanciát arra, hogy kizárólag „jó” törvények születnek majd. A nép által minap megválasztott honatyák ugyanúgy hozhatnak rossz, az Alkotmánynak, más törvényeknek, a demokrácia alapelveinek ellentmondó jogszabályokat és döntéseket, ahogyan levitézlett elődeik tették. Ráadásul az NSZ és az államfő „magaviselete” az elnökválasztás és a parlamenti választások közötti időszakban egyértelművé tette, hogy szükség esetén igenis képesek feláldozni fontos kérdéseket a politikai küzdelem oltárán. Jussanak eszünkbe például a kárpátaljai magyarság elleni kormányzati, hatósági és médiatámadások a parlamenti választások előestéjén, amelyek semmiben nem különböztek a Petro Porosenko elnök hivatali ideje alatt megtapasztalt nacionalista kirohanásoktól és vádaktól, s amelyekre az új hatalom képviselői jobbára egyáltalán nem reagáltak.

Annyi bizonyos, a jogalkotás szempontjából nem lesz akadálya annak, hogy az NSZ teljesítse választási ígéreteit. Példaként említhetnénk az országos és helyi referendumok mechanizmusának kidolgozását, a törvénytervezetekkel szembeni „népi vétó” bevezetését, a parlamenti képviselők visszahívásának lehetőségét, az elektronikus ügyintézés kiterjesztését a közigazgatásban, a korrupcióellenes intézmények újjászervezését stb.

Annak sem lesz akadálya, hogy az NSZ teljesítse mindazt, amit a választók várnak el Volodimir Zelenszkijtől és pártjától. A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet felmérése szerint az ukránok egyebek mellett azt remélik az államfőtől, hogy csökkenti a kommunális szolgáltatások díjait, kezdeményezi a parlamentben a képviselők, a bírák és az elnök mentelmi jogának megszüntetését, felgyorsítja a leghangzatosabb korrupciós ügyek kivizsgálását. A parlamenti többségnek köszönhetően az elnök a felsorolt kérdésekben akár már szeptemberben jelentős haladást érhet el, ha a Nép Szolgájában valóban megvan a szándék a reformok végrehajtására.

A választók, a polgárok szempontjából további előnye a kormánypárt nagy többségének, hogy a hatalom birtokosai ezúttal nem hibáztathatják politikai vetélytársaikat vagy koalíciós partnereiket a jogalkotás lassúsága miatt. Mostantól a törvényhozással és a kormányzással járó minden felelősség egyedül a választásokon győztes pártot terheli.

Statisztaszerep vár az ellenzékre?

Kérdés, hogy mihez kezd ezzel az ukrán politikában szokatlan helyzettel az ellenzék? A Nép Szolgája könnyen megteheti, hogy magának tart meg minden számottevő tisztséget a Legfelső Tanács elnökségében, s a fontos parlamenti bizottságok elnöki tisztségeit is megszerzi, hiszen valamennyi említett posztról egyszerű többséggel, azaz 226 szavazattal dönt a törvényhozás, mutat rá a strana.ua. Ezzel gyakorlatilag semmittevésre ítélhetik az ellenzéket, hiszen elfordulhat, hogy törvénytervezeteik nem jutnak túl a bizottsági szakaszon, vagy napirendre sem tűzi azokat a Rada. Vagyis sérülhet a parlamenti ellenzék talán legfontosabb szerepe, hogy a kormányerők ellensúlya legyen a törvényhozásban.

Az elnök és környezete nyilván tisztában van vele, hogy a közvélemény nem díjazná hosszabb távon, ha valamennyi parlamenti tisztséget maguknak sajátítanák ki, ezért valószínűleg felajánlanak egy házelnökhelyettesi posztot, s néhány bizottsági elnöki tisztséget is az ellenzéknek. Kérdés, hogy ezzel csupán egy, a közvéleményt kielégíteni hivatott olcsó gesztust tesznek, vagy ténylegesen számítanak az ellenzékre a parlamenti munkában? Annyi bizonyos, hogy jelen helyzet szerint az ukrán jogszabályok nem tartalmaznak a parlamenti ellenzék helyzetét bebiztosító valódi garanciákat, mivel az előző kormányzat nem tartotta fontosnak a kérdés törvényi rendezését.

Az előző kormányzatot támogató sajtó – de sokan mások is – Porosenko hivatali ideje alatt nem sokat törődtek az ellenzékkel, most bezzeg egyre több olyan írás jelenik meg, amely szerint az „egypárti” többség kormányzása könnyen diktatúrává fajulhat, hiszen nem korlátozzák a hatalmon lévők tevékenységét sem koalíciós partnerek, sem a mindenkori ellenzék. Az Ukrajinszka Pravda érvelése szerint például a fő probléma az, hogy a „nép szolgái” tapasztalatlan, nevenincs emberek, akiknek ezért politikai súlyuk sem lesz a törvényhozásban, s így valószínűleg szófogadóan nyomogatják majd a szavazógombot. Félő, jegyzi meg némileg álságosan a portál, hogy a parlamenti döntéshozatal a Rada kupolája alól az elnöki hivatalba, vagy a kormányhoz tevődik át. Ebben az esetben viszont, jegyzi meg az Ukrajinszka Pravda, veszélyes lehet eltörölni a képviselők mentelmi jogát, mivel ez még kiszolgáltatottabbakká teszi a honatyákat azáltal, hogy pótlólagos nyomásgyakorlási eszközöket ad az elnök kezébe a bűnüldöző szervek és az ügyészség képében. (Nem mintha az előző parlament működése nem mutatta volna meg, miként lehet megfosztani mandátumuktól honatyákat az ellenük indított eljárások révén, a mentelmi jog ellenére is, jegyezhetnénk meg).

Porosenkóékat nem kell félteni

A független elemzők többsége mindazonáltal korainak tarja a „nemzeti” erők aggodalmát. Mint rámutatnak, Porosenkónak és csapatának kormányzásuk idején módjában állt volna megreformálni a parlamentet, mégsem tették, hiszen tökéletesen megfelelt számukra a ma is fennálló, némileg ellentmondásos helyzet. Most azonban, hogy kicsúszott a kezükből az irányítás, máris kongatják a vészharangot, holott úgy volna tisztességes, hogy mielőtt az új politikusok fejét követelnék, adjanak egy esélyt nekik, hogy megmutathassák, mihez tudnak kezdeni az ölükbe hullott hatalommal.

Különösen érdekes az ismert videoblogger, Anatolij Sarij véleménye, aki az új parlament megalakulását előkészítő csoport múlt heti ülésén történtek kapcsán már látni véli, miként küzd a jövőben a törvényhozásban jelentéktelen kisebbségbe szorult Porosenko-féle Európai Szolidaritás és a mellé felzárkózó, ugyancsak gyengén szereplő Haza a kormánytöbbséggel. A parlamenti bizottságok megalakítása (lásd keretes írásunkat!) körül kialakult vita kapcsán Sarij rámutat, az exelnök párttársai máris visszahozták a Legfelső Tanácsba a Rada korábbi stílusát és szellemiségét. Képteleneknek bizonyultak civilizált párbeszédet folytatni politikai ellenfeleikkel, rendszeresen megsértették a csoport által korábban az egyeztetések menetéről elfogadott szabályokat, állandóan közbeszólásokkal, hangoskodással, a tények figyelmen kívül hagyásával és elferdítésével igyekeztek ráerőszakolni véleményüket a többségre.

Bár utólag megállapíthatjuk, a Nép Szolgájának parlamenti csatározásokban egyelőre járatlan képviselői meglehetősen jól kezelték a kisebbség véleményterrorját, nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenzék a jövőben sem fog beletörődni a demokratikus döntéshozatal számukra borítékolhatóan kedvezőtlen eredményeibe. Ukrajnában ilyenkor szokott előfordulni, hogy az ellenzék az utcára vonul, ahogyan az a 2014-es Majdan idején is történt.

(ntk)