A lembergi roma tábor elleni támadás két résztvevője mentesült a büntetés letöltése alól

2019. augusztus 26., 10:46

Így határozott a Lemberg (Lviv) megyei Peremisljani Járási Bíróság – jelentette a mukachevo.net.

A Bírósági Határozatok Egységes Regiszterében megjelent ítélet értelmében a bíróság bűnösnek mondta ki, de felmentette a büntetés letöltése alól a lembergi Truszkvecka és Trolejbuszna utcák kereszteződésében, az erdősávban található roma tábor elleni támadás két résztvevőjét. Az Ivan Puljuj nevét viselő iskola két 11. osztályos tanulója beismerte tettét, s együttműködött az ügyészséggel. Mivel beismerő vallomást tettek, s együttműködtek a bűncselekmény felderítésében a hatóságokkal, a két fiatalembert bűnösnek mondták ki, s egyenként 4 év hat hónap szabadságvesztésre ítélték. A bíróság ugyanakkor felmentette az iskolásokat a büntetés letöltése alól arra kötelezve őket, hogy másfél évig rendszeresen jelentkezzenek a próbaidőre bocsátott személyeket ellenőrző hatóságnál, továbbá jelenteni kötelesek, ha lakóhelyet, iskolát vagy munkahelyet változtatnak ez idő alatt. 

A mukachevo.net emlékeztet, hogy 2018. június 23-án botokkal és késekkel felfegyverkezett fiatalok csoportja támadt a kárpátaljai romák lembergi táborára. A támadás következtében egy 24 éves szernyei illetőségű roma belehalt sérüléseibe, további három személyt, egy 19 éves munkácsi férfit, egy 30 éves barkaszói nőt, valamint egy ugyancsak barkaszói 10 éves kisfiút szúrt sebekkel szállítottak kórházba.

Később megállapították, hogy a támadást két lembergi iskola tanulói hajtották végre. A szervező a 20 esztendős Andrij Ticska volt. A nyomozás nem talált bizonyítékot arra, hogy a bűncselekményt gyűlölet motiválta volna. Papp Dávid meggyilkolása és a roma tábor elleni támadás ügyében összesen 14 személy ellen emeltek vádat. 

Egy évvel a támadás után a kárpátaljai romák békés akciót szerveztek Ungváron tiltakozásul a rasszizmus ellen, az egyenjogúságért.

(mukachevo.net/Kárpátalja)