Rekordszámú diák utazhat idén a Rákóczi Szövetség támogatásával

2019. augusztus 28., 10:23

Rekordszámú résztvevőre, húszezer diákra számítanak a Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjában idén – mondta a szövetség magyar iskolaválasztási programokért felelős igazgatója múlt pénteken az M1 aktuális csatornán.

Petrovay László közölte: március 15-én ötezernél, június 4-én pedig nyolcezernél is több diák utazott a programmal.

A kirándulások menetéről elmondta: a nemzeti ünnepek, emléknapok alkalmából a középiskolák saját maguk szervezik a programokat, azzal a feltétellel, hogy legalább egynapos rendezvényt és minimum húsz diák utaztatását biztosítják.

Ezek a rendezvények kiegészülnek a Rákóczi Szövetség által szervezett központi eseményekkel, jellemzően hosszú hétvégés kirándulásokkal, amelyekből évente kettő a Felvidéken, egy a Partiumban, egy a Vajdaságban, illetve több Kárpátalján valósul meg.

A kirándulásokkal a Rákóczi Szövetség célja a magyar–magyar kapcsolatok erősítése – hangsúlyozta Petrovay László.

(MTI/Kárpátalja)