Ukrajnában ismét csúcson a reformokba vetett hit

2019. szeptember 1., 20:13

Az elmúlt négy évben soha nem bíztak még annyira a reformok sikerében az ukránok, mint napjainkban – írja az Ukrajinszka Pravda az Iljko Kucseriv Demokratikus Kezdeményezések Alap és a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet közös felmérését ismertetve.

A felmérésből kitűnik, hogy jelenleg a megkérdezettek 70%-a hisz a reformok sikerében. 2015 júliusában ez a mutató 30%, 2016 májusában 28%, 2017 októberében 40% volt.

Ugyanakkor ebből a jelenlegi 70%-ból 25,9% bizonyos a reformok sikerében, míg további 44,3% általában hisz a sikerben, bár vannak kétségei.

A válaszadók 18,4%-a összességében nem hisz a reformokban, ám él még bennük a remény, míg a polgárok 6,1%-a egyáltalán nem hisz a sikerben.

A szükséges reformok végrehajtását illetően a polgárok leginkább Volodimir Zelenszkij elnökben (66%), az új Legfelső Tanácsban (43%) és a leendő kormányban (35,5%) bíznak.

Az összes többi intézmény, amelyekre korábban ugyancsak számítottak a reformok megvalósításában – a civil szervezetek, a nyugati államok, az IMF és a Világbank, a tudósok – lényegesen veszítettek jelentőségükből az emberek szemében.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)