Kezdetét vette az új tanév

2019. szeptember 2., 19:29

Ukrajnában hétfőn, szeptember 2-án kezdetét vette az új tanév, és ma méltatták a tudás napját is – jelentette a korreszpondent.net.

Az ország iskoláiban ezen a napon hagyományosan tanévnyitó ünnepségeket rendeznek. Ma országszerte több mint 400 ezer elsősnek szólalt meg az első csengő. Ugyanakkor néhány településen, mint például Vinnicján, a tanévnyitó ünnepségekre még szeptember 1-jén, azaz vasárnap került sor.

A legtöbb első osztályost Kijev, Dnyipropetrovszk és Odessza megyékbe íratták iskolába.

A tavaly elindított oktatási reform hatása elsősorban az alsós osztályokban érzékelhető. Idén az Új ukrán iskola (NUS) rendszerében már körülbelül egymillió gyermek tanul. A NUS keretében megvalósuló állami befektetések mára meghaladták a hétmilliárd hrivnyát.

A tanévnyitó ünnepségek biztonságára idén első alkalommal közösen felügyel az Ukrán Biztonsági Szolgálat és a nemzeti rendőrség.

(korrespondent.net/Kárpátalja)