Még vannak problémák a betegvárakozási körülmények körül

A túlzsúfoltság megszűnt, de…

2019. szeptember 3., 17:22 , 970. szám

Amikor a korábbi években – egészségügyi témájú cikkek megírása kapcsán – többször is felkerestem a Beregszászi Járási Kórház Rendelőintézetét, ott éppolyan túlzsúfoltságot tapasztaltam, mint még napjainkban is a nagyszőlősiben. Épp ezért kellemes meglepetésként ért, hogy amint a jelen cikk megírása végett bejártam az egészségügyi intézményt, mindössze a III. szinten, a fül-orr-gégész fogadószobájánál, illetve a földszinten a mammográfiai kabinet előtt láttam kisebb tömeget, másutt viszont nyomát sem leltem a zsúfoltságnak. Ám mégsem lehet azt mondani, hogy – Petőfit idézve – „itt van már a Kánaán”, vagy legalábbis az európai színvonal…

A rendelőintézet első, második és harmadik szintje úgy van kialakítva, hogy a központi térből – ahonnan a lépcsőházba vezető ajtó is nyílik, illetve ahol a lift is található – három folyosó ágazik szét, ám ablakok csak a folyosók végén, illetve a II. és a III. szinten a központi térből nyílnak, épp ezért van nagy jelentőségük a folyosókat bevilágító neonlámpáknak, pláne komor, sötét késő őszi, téli reggeleken és akár napközben is.

A földszinten, a bejáratnál található központi teret, valamint az iktató („magyarul”: regisztratúra) előtti térséget be is világítja egy-egy neonlámpa, s bár a gyógyszertárnak is helyet adó folyosón egy világítótest sem ég, ennek hiányát ellensúlyozza a patika kivilágítottsága. A vele szemközt húzódó folyosó mennyezetén viszont egyetlen világítótest sem szórja szerte a fényét, így az ablaktól távol eső 117-es, 118-as és 131-es szobák ajtain ki sem lehet betűzni, milyen helyiség is található itt, a 121-es szoba esetében pedig alig lehet kibetűzni a feliratot. A keresztfolyosót ellenben három neonlámpa is bevilágítja. Egyébként csak itt, illetve a földszint központi terében találhatók műbőr bevonat nélküli, ám támlás székek, a rendelőintézet többi ülőhelye viszont háttámlás műbőr ülés, melyek nagyrészt kényelmesek, kisebb részt – az elhasználódás miatt – már kemények, összességükben viszont kényelmesebb ülőalkalmatosságok, mint a Nagyszőlősi Járási Kórház Rendelőintézetének kemény és támlátlan fapadjai. A legtöbb folyosón pedig cserepekben álló zöldellő növények üdítik a szemet, ami ugyancsak pozitívum.

Ugyanakkor a betegek rendelkezésére álló WC-k körül enyhén fogalmazva sincs minden rendben. És nézze el nekem a kedves olvasó, hogy a mosdótémán „lovagolok”, de egy ország civilizációs szintje jelentős mértékben közvécéinek, illetve állami intézményi vécéinek az állapotán mérhető le. Nos, a földszinten egymás mellett sorakozó két női- és két férfimosdó közül az egyik férfivécé bezárt ajtóval fogadott, a másikban a vécécsészéről már rég eltűnt az ülőke, akárcsak a mosdó kifolyócsöve és két csapja, amit már több éve is kénytelen voltam megállapítani, a fölötte lévő izzólámpa foglalatában nincs égő, a kezet pedig csak a mosdón elhelyezett műanyagpalackban lévő vízzel lehet megmosni. Míg szappant, WC-papírt, kézszárítót hiába is keresnénk, de hát, mint az előző cikkemben már megírtam, állami intézményeink esetében ez nem számít ritkaságnak.

A II. szint két folyosóján egyetlen világítótest sem világít, ám az ablakokon át elegendő fény árad be, a harmadik folyosó mennyezetén pedig egyetlen neonlámpa ég, de gyengén. A III. szinten található az egészségügyi személyzet két-két női, illetve férfi mosdója, így legalább nem egyetlen WC áll a betegek és a rendelőintézeti alkalmazottak részére, mint Nagyszőlősön. Ugyanezen a szinten az egyik folyosón ottjártamkor egy ablak sem volt nyitva, a másik folyosón két ablak csak félig volt kinyitva, a harmadik folyosón pedig két ablakon is beáramolhatott volna a friss levegő. Ám mivel a meleg levegő értelemszerűen felemelkedik, ventillátorok pedig itt éppúgy nincsenek, mint Nagyszőlősön, így nemcsak a zárt ablakú folyosón, hanem a másik kettőn is – az utóbbiakon az ablakoktól távol – fülledt meleg uralkodott, még ha nem is olyan mértékű, mint amilyet Nagyszőlősön a rendelő III. szintjének sebészi fogadószobái előtt volt „szerencsém” ottjártamkor megtapasztalni. Ugyanakkor Nagyszőlősön nagyobb betűkkel, jobban láthatóan vannak feltüntetve az orvosok nevei, szakosodásaik, illetve a kabinetek megnevezései, valamint a fogadási időpontok, és mindenütt magyarul is fel van tüntetve mindez, noha a járásban a magyarság kisebbségben van, 24,8 százalékot tesz ki a részarányunk. Épp ezért különös, hogy a 76,1 százalékban magyarlakta Beregszászi járás kórházának a rendelőintézetében nincs mindegyik fogadószoba, kabinet ajtaján magyar fordításban is feltüntetve az ukrán felirat. S a kisméretű betűk mellett az is zavaró a gyengébben látó betegek számára, hogy nem egy helyen nem fehér, hanem sötétkék alapon sorakoznak a fekete betűk. A fül-orr-gégész fogadószobájának az ajtaján pedig – mivel messze esik a legközelebbi világítótesttől, illetve a legközelebbi ablaktól, a gyengébb fényviszonyok miatt is nehezebb kibetűzni a feliratot. Egyébként a III. szinten két folyosón két neonlámpa égett (az egyikük csak pislákolt), a harmadik folyosón pedig egy sem.

A negatívumok ellenére is jelentős pozitívum viszont, hogy megszűnt a túlzsúfoltság. Ennek oka pedig az, hogy mint Erika Dvorak, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal egészségügyi osztályának a vezetője kifejtette, már a múlt év végétől bevezették a folyamatban lévő egészségügyi reform azon pontját, melynek értelmében a járóbetegeket a velük szerződést kötött családorvosok irányítják a rendelőintézet szakorvosaihoz, megadott időpontra. A többi felmerült kérdés tisztázása végett pedig dr. Ivan Maleshez, a Beregszászi Járási Kórház főorvosához fordultam, aki elpanaszolta, hogy az említett mosdó kifolyócsövét és két csapját betegek törték le, ők vitték el a WC-papírt is (szappan viszont sohasem volt), amellett pedig általában véve is egyes betegek problémát okoznak azzal, hogy különböző dolgokat, még kólás palackot is beledobnak a WC-csészékbe, melyek a csatornarendszer eldugulásához vezetnek. A fertőzőosztályon négyszer-ötször eldugult már a csatornarendszer, és csak az idén ki kellett cserélni két-három vízcsapot, az idei esztendő első felében pedig 50 vízcsapot cseréltek ki a kórházban, ahol összesen 2000 vízcsap található, s egyetlen vízcsap 300–400 hrivnyába kerül. Két vízvezeték-szerelőjük van, akik elegendőek is lennének a karbantartási munkálatok elvégzésére, ha a kórház legtöbb épülete, benne a rendelőintézet, s így a bennük futó vízvezetékek és a csatornahálózat vezetékei újak lennének, de mivel nem azok, ezért legalább még egy vízvezeték-szerelőre szükségük lenne, de nem jönnek hozzájuk dolgozni, mert a kórház elégtelen pénzügyi támogatása miatt csak minimális fizetéseket kapnak. Ami a világítást illeti, mivel az évi villanyszámlájuk 1600 hrivnyát tesz ki, ezért takarékoskodnak. Ami a rendelőintézet III. szintjét illeti, két-három hónapja új lámpákat helyeztek fel (ehhez képest egy már most is csak pislákol – L. M.), de már ebben az évben teljesen új világítótesteket fognak felhelyezni a rendelőintézet folyosóin. Az egyik folyosón pedig – mint elmondta – azért nem ég egyetlen lámpa sem, mert az adott részleg átalakítás alatt áll, korábban ott sorakoztak a családorvosok fogadószobái, most pedig ott akarják elhelyezni a gyermekosztályt. A magyar nyelvű feliratokra vonatkozó kérdésemre pedig azt a választ kaptam, hogy gondolkoznak a dolgon.

Emellett dr. Volodimir Dzerinnel, a rendelőintézet főorvosával is elbeszélgettem, aki a részvételem mellett ellenőrizte a gyengébben megvilágított folyosók megvilágítási helyzetét, valamint a földszint évek óta csaptalan, kifolyócsövetlen férfimosdóját, s intézkedett az ügyben, hogy szereljék fel a csövet és a csapokat, illetve helyezzenek izzólámpát a mosdó feletti lámpafoglalatba. A bezárt férfivécével kapcsolatban elmondta, hogy annak kulcsa az iktatóban van, s arra a megjegyzésemre reagálva, miszerint erről egyetlen felirat sem tájékoztatja a betegeket, megígérte, hogy javítanak a helyzeten.

Jó lenne remélni, hogy ez a rendelőintézet is közelebb kerül egyszer az európai színvonalhoz. De persze, mindenekelőtt magának Ukrajnának kellene végre európaibb országgá válnia, mind az államnak, mind – lélekben – minél több polgárának. Ami nagyon nehéz.

Lajos Mihály