Ismeretlenek felgyújtották a volt ukrán jegybankelnök családi házát

2019. szeptember 17., 14:18

Ismeretlenek keddre virradóra felgyújtották Valerija Hontareva, az ukrán jegybank volt elnöke családjának házát a Kijev mellett lévő Horenicsi településen.

A lángokat a kiérkező tűzoltóknak nem sikerült időben megfékezniük, a ház porig égett. Az épületben nem tartózkodott senki, maga Hontareva már egy ideje Londonban él.

Később a nap folyamán Mikola Zsukovics, a Kijev megyei rendőrség szóvivője elmondta, hogy a helyszínen találtak egy hang- és villanó rakétát, amely a tüzet okozhatta. Egyelőre még szakértők vizsgálják, voltak-e gyúlékony anyagok az épületben. Szavai szerint a nyomozás előzetesen megállapította, hogy behatolás történt a házba. A térfigyelő kamerák egy embert rögzítettek, amint átmászik a házat körülvevő kerítésen.

A rendőrség gyújtogatás gyanújával indított vizsgálatot, ugyanakkor nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy esetleg rövidzárlat okozta a tüzet.

Arszen Avakov belügyminiszter kijelentette, hogy aki megrendelte vagy elkövette a gyújtogatást – éppen a Nemzetközi Valutalap (IMF) küldöttségének Ukrajnába érkezésekor – a saját hazájának okozott kárt.

Volodimir Zelenszkij elnök brutális bűncselekménynek nevezte az incidenst, és sürgette a hatóságokat, hogy mielőbb derítsék fel az ügyet. Leszögezte: mindenkit megillet az a jog, hogy biztonságban érezze magát és tulajdonát Ukrajnában, függetlenül attól, hogy milyen tisztséget töltött be a múltban.

Hontareva 2014 júniusától 2017 májusáig volt a jegybank elnöke, utána kényszerszabadságra ment, míg a parlament egy év múltán ki nem nevezte utódját.

Ő állt a nemzeti bank élén még 2016-ban, az Ihor Kolomojszkij tulajdonában lévő Privatbank – utóbb bíróság által törvénytelennek minősített – államosításakor. A főügyészség a jegybankban a vezetése alatt történt esetleges hivatali visszaélések címén indított eljárás kapcsán az utóbbi hónapokban többször beidézte tanúként kihallgatásra, de ő nem volt hajlandó megjelenni, ezért augusztus végén a bíróság engedélyezte az előállítását.

Hontareva és családtagjai ellen nem ez volt az első támadás. Augusztus 30-án Londonban elütötte egy autó, ami miatt meg kellett műteni a lábát. Szerinte Kolomojszkij állt a gázolás mögött, ezt azonban a megvádolt tagadta.

Szeptember 5-én felgyújtották Kijevben a fiának – a felesége nevére – bejegyzett autóját. A volt jegybankelnök menyét egyébként ugyancsak Valerija Hontarevának hívják.

(MTI)