Kínvallatás ügyében vizsgálódik az ügyészség

2019. szeptember 19., 09:24

Büntetőeljárást indított az ügyészség az egyik ungvári rendőrőrsön előfordult kínvallatás ügyében – jelentette az UNIAN hírügynökség a Kárpátalja Megyei Ügyészség sajtószolgálatának tájékoztatása nyomán.

Az ügy előzménye, hogy Olekszandr Pereszoljak helyi aktivista közölte, megkereste őt az egyik áldozat és elmondta, hogy a rendőrőrsön társával együtt megkínozták, így akarván bizonyítékot „szerezni” lopások elkövetésére. 

Az ügyben a Büntetőtörvénykönyv 365. cikkelyének 2. pontja alapján (a bűnüldöző szervek munkatársa által elkövetett hatalommal vagy hivatali helyzettel való visszaélés) indult eljárás.

A mukachevo.net korábban azt írta, az áldozatok egyikének állítólag sikerült megszöknie a rendőrőrsről. Beszámolója a történtekről megjelent a Facebook közösségi oldalon, s felháborodást keltett a felhasználók körében.

A megyei rendőrség közölte, ellenőrzik a videókon szereplő információ hitelességét, s amennyiben a tények megerősítést nyernek, felelősségre vonják a vétkeseket.

A Zakarpattya Online úgy tudja, az eset kivizsgálásával az Állami Nyomozóiroda (DBR) lembergi (Lviv), Kárpátalján is illetékes regionális főosztályát bízták meg. Az eljárási felügyeletet az ügyben a Kárpátaljai Megyei Ügyészség gyakorolja.

(unian.ua/mukachevo.net/zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)