Tornai József: Örökölt partjaink

2019. szeptember 22., 10:59 , 973. szám

Akik tegnap még daloltak,

ma nem is hebegnek.

Barátaim elárultak:

jobb egy kísértetnek,

mint a hús és csont között

égnek panaszt tenni,

honnan vigasz sose jött

sirámunkra semmi.

 

Az ember az állatokat

sorsként fölülmúlta,

de azért szelleme alatt

végzete lehúzza.

Háborúzó árnyak lettünk,

vadaknál nem mások,

föl-fölvillámló értelmünk

legyőzi az átok.

 

Az elmúlás őstudata

rémült beteggé tesz,

felejtvén, a kozmosz-csoda

minket is fölébreszt:

onnan jövünk, oda megyünk,

törvény szerint vissza,

változunk s hullámot verünk

örökölt partjainkra.

 

 

Tornai József az a páratlanul termékeny élő klasszikusunk, aki színvonalas filozófiai tartalmú költeményeivel állandó ébrenlétben tartja kíváncsiságunkat az emberi lét csodája és megfoghatatlan tragikuma iránt. Az Örökölt partjaink című költeményében – mely a kecskeméti Forrásban jelent meg idén júniusban – ugyancsak ezt a végleteket magába foglaló kérdést feszegeti. Mint mindegyik hasonló versében, sajátos világlátását most is sikerül mindössze pár verssorral érzékeltetnie, és mindjárt a gondok gondjánál vagyunk, a harmadik szakasznál, ahol fölvillantja, hogy „az elmúlás őstudata” mit hoz ki az emberből.

Tornai József nem a hagyományos keresztényi Isten-értelmezéssel él, de minduntalan arról tesz hitet, hogy csakis az anyagi létezés földi határait túllépve lehet értelmes kérdéseket föltenni az emberléttel kapcsolatosan. Megfogalmazza újra, hogy alighanem a „kozmosz-csodában” lehet minden titok nyitja: alighanem ott lehet minden kérdésünk minden válasza. „Az elmúlás őstudata” miatti rémületünkön – az ő szavával „betegségünkön” – csak az a gondolat segíthet, hogy bizonyára onnan – „a kozmosz-csodából” – származunk, és ezért „oda is megyünk törvény szerint vissza”…

Penckófer János