A turisták szerint Kárpátalján sok a hulladék

2019. szeptember 24., 11:03

Okszana Pirozsok újságíró egy cikkben számolt be kárpátaljai élményeiről. Elmondása szerint mind ez idáig szívesen látogatott megyénkbe, azonban az utóbbi időben a turisztikai üdülőközpontok környékén rengeteg a szemét, ezért inkább Lengyelország vagy Csehország felé veszi az irányt.

Felháborodását fejezte ki az iránt, hogy egyes falvak csakis a turistákból tartják fent magukat, mégsem fordítanak kellő figyelmet a tisztaságra. A cikk alatt több hozzászólás is megjelent. Egyesek egyetértenek az újságírónővel, azonban néhányan megemlítették azt is, hogy az Ukrajna más megyéiből idelátogató turisták szintén nem tisztelik a rendet, és előszeretettel szemetelnek a települések utcáin.

(mukachevo.net/VV)