Botrány az Egészségügyi Minisztériumban

2019. szeptember 25., 13:30

„Egyetlen becsületes, profi és hozzáértő személyt sem lehet alapos ok nélkül elbocsátani hivatalából” – kommentálta Olekszij Honcsaruk miniszterelnök az Ukrajinszka Pravda Zsittya című magazinjának a hírt, mely szerint az Egészségügyi Minisztérium (MOZ) dolgozóinak egy része hozzá fordult a tárcánál kialakult helyzet miatt.

A minisztériumi dolgozók nyílt levélben hívták fel a kormányfő figyelmét a problémákra.

„Figyelmesen tanulmányozzuk a helyzetet. Tiszteletben tartom a MOZ valamennyi dolgozójának jogát, hogy kifejtse álláspontját. Meggyőződésem, hogy egyetlen becsületes, profi és hozzáértő személyt sem lehet alapos ok nélkül elbocsátani hivatalából. Ugyanígy nincsenek kétségeim Zorjana Szkalecka, a minisztérium új vezetőjének szakmai kompetenciáit illetően sem” – jelezte egyebek mellett a miniszterelnök utalva arra, hogy a botrány akkor pattant ki, amikor tárcavezető miniszter az ENSZ közgyűlésére New-Yorkba utazott.

Az Ukrajinszka Pravda Zsittya emlékeztet, a MOZ dolgozói nyílt levelükben azt állítják, a tárca új vezetői veszélybe sodorják az ukrajnai egészségügyi reform folytatását, illetve szerintük „a nyomásgyakorlás az igazgatóságok vezetőségére a politikai repressziókat idézi”.

A portál birtokába került egy hangfelvétel, melyen Mihajlo Zahrijcsuk miniszterhelyettes Okszana Szuhorukovának, az egészségügyi szolgáltatások igazgatósága vezetőjének felmentését javasolja „nézetbeli különbségek” miatt.

(life.pravda.com.ua/Kárpátalja)