A Kolozsvár melletti Györgyfalván felavatták a magyar állam támogatásával felépített óvodát

2019. október 2., 08:58 , 975. szám

A Kolozsvár melletti Györgyfalván múlt szerdán felavatták a magyar állam támogatásával felépített óvodát. Az avatóünnepségen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára összefogásra buzdította a térség nemzeteit és egyházait.

A györgyfalvi római katolikus egyházközség által felépíttetett emeletes óvodaépület a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében valósult meg, és 220 millió forintba került. Amint Fábián László római katolikus plébános elmondta: másfél évig küzdöttek a bürokráciával, míg sikerült beszerezni az engedélyeket. Ezután fél év alatt bontották le a régi, kinőtt óvodát, és építették fel az újat.

Soltész Miklós államtitkár elmondta: ami az itt élő magyaroknak segítség, az a románoknak és Románia gazdaságának is hasznos. Az efféle létesítmények ugyanis az építkezés után befizetett adók mellett abban segítik Romániát, hogy minél többen maradjanak otthon a szülőföldjükön.

Az államtitkár megemlítette: Magyarország Kormánya az elmúlt évek során 48 milliárd forintot fordított arra, hogy óvodák, bölcsődék épüljenek, újuljanak meg a Kárpát-medencében. Az összeg mintegy fele érkezett a Partiumba és Erdélybe, ahol 64 új bölcsőde, óvoda épül, és 367 megújul. Azt is hozzátette: a kormány nemcsak a Magyarországon kívül élő magyarok ügyét karolta fel, hanem a Magyarországon élő nemzetiségekét is. A magyarországi román közösség óvodáinak, iskoláinak a megújítására is jelentős összegeket fordított.

(MTI/Kárpátalja)