Nacionalisták tüntettek az Elnöki Hivatalnál

2019. október 2., 10:56

A nacionalisták görögtüzeket gyújtottak az Elnöki Hivatalnál kedden az esti órákban, és a „kapitulációval szembeni ellenállási központ” létrehozására szólítottak fel a Steinmeier-formula Ukrajna általi jóváhagyása miatt – jelentette az UNIAN hírügynökség.

A Szabadság, a Nemzeti Hadtest, a Nemzeti Osztagok és más nacionalista szervezetek tüntetése közel másfél órán át tartott. A néhány száz résztvevő a „Nem a megadásra” jelszót skandálta, illetve hangoztatták, hogy nem értenek egyet az úgynevezett Steinmeier-formula Ukrajna általi jóváhagyásával, mivel az szerintük az Oroszország által irányított fegyveresek legitimálásához, az ukrán területek feladásához vezet. 

Andrij Bileckij, a Nemzeti Hadtest vezetője beszédében kifejtette, hogy az „aktivistáknak” hosszú távú akcióra kell áttérniük a Steinmeier-formula végrehajtása elleni tiltakozásul. 

„Ha ezt nem értik meg, akkor készen kell állnunk arra, hogy gyorsan áttérjünk a polgári engedetlenségre. Vannak módszereink, hogy megtörjük és rákényszerítsük őket, mondjanak le az úgynevezett Minszkről” – közölte Bileckij.

„Fel kell állítanunk a kapitulációval szembeni ellenállásnak azt a bizonyos központját. Ki kell dolgoznunk a tervet, nemcsak a zászlók alatt kell gyülekeznünk, hanem mindennap harcolnunk kell minden megyében, városaink és falvaink utcáin” – hangsúlyozta.

A gyűlés befejezéseként mintegy 15 aktivista görögtüzeket gyújtott.

Az akció békésen, provokációk nélkül ért véget.

Az UNIAN emlékeztet, hogy október 1-jén Volodimir Zelenszkij elnök bejelentette, az ukrán küldöttség a háromoldalú minszki kapcsolattartó csoport tárgyalásain válaszolva Martin Sajdiknak, az EBESZ különmegbízottjának levelére bejelentette, hogy elfogadja az úgynevezett Steinmeier-formula szövegét. Hozzátette, a Steinmeier-formulát implementálni szükséges az új törvénybe a helyi önkormányzatiság különleges rendjéről Donyeck és Luhanszk megyék egyes régióiban.

A Donyec-medence különleges státuszáról rendelkező jelenleg hatályos jogszabály 2019. december 31-ig van érvényben.

„Új törvény lesz, amelyet a parlament fog kidolgozni szorosan együttműködve és egyeztetve a társadalommal. Ebben a törvényben nem lesz áthágva egyetlen »vörös vonal« sem. Éppen ezért nincs és soha nem lesz semmiféle kapituláció. Semmiféle” – erősítette meg az elnök. 

Hangsúlyozta azt is, nem kerül sor helyhatósági választásokra, ha maradnak a csapatok a Donyec-medencében.

(unian.ua/Kárpátalja)