Példát mutattak számunkra hazaszeretetből…

Október 6-i megemlékezés a beregardói Perényi-kastélynál

2019. október 7., 15:59 , 976. szám

1849. október 6-án, Aradon, az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot egyedül leverni képtelen, orosz segítséget kérni kénytelen, s az elszenvedett vereségek miatt csak még bosszúszomjasabb Habsburg politikai, illetve katonai vezetés kötél, illetve golyó általi halálra ítélt tizenhárom tehetséges és bátor honvédtábornokot. Többük nem is volt magyar születésű. Ám a német Aulich Lajos, Lahner György, gróf Leiningen-Westerburg Károly, az osztrák Poeltenberg Ernő, a szerb Damjanich János, a horvát Knézics Károly, az örmény Kiss Ernő és Lázár Vilmos ugyanúgy a magyar szabadságért harcolt s adta életét, mint a magyar Dessewffy Arisztid, Nagysándor József, Schweidel József, Török Ignác vagy Vécsey Károly. Ugyanaznap végezték ki Pesten Batthyány Lajos miniszterelnököt. És szűkebb pátriánk hősével, a beregardói Perényi-kastélyban született, s a Magyar Országgyűlés Felsőházának megbízott elnökeként a Függetlenségi Nyilatkozatot aláíró báró Perényi Zsigmonddal is nem sokkal később, október 24-én végzett a tomboló Habsburg-terror. E hősökről emlékezett meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Beregszászi Alapszervezete a beregardói Perényi-kastélynál.

A rendezvény kezdetén a Beregardói Református Gyülekezet Fring Erzsébet által vezetett vegyes kórusa adott elő egyházi éneket, majd Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának misszióvezetője lépett a mikrofonhoz, kijelentve: „Ma ünnepeljük a magyar szabadság azon hőseit, akik életüket adták a magyar hazáért. A tizenhárom tábornokot, Batthyány Lajost, Perényi Zsigmondot és mindazokat, akik a legdrágábbal fizettek azért, hogy ne tűnjön el nemzetünkből a szabadság szelleme, s mindig legyen egy eszme, melyből hitet tud meríteni harcaihoz a magyarság. És a szabadság szellemét nem lehetett kriptába zárni, az eszmét sohasem tudták elfojtani a totális diktatúrák. Közel két évtizeddel a szabadságharc leverése után kompromisszumos kiegyezés született a Habsburgok és a magyar nemzet között, amit Magyarország egyik legvirágzóbb korszaka követett. A volt szocialista országokban pedig többen is minél inkább ki akarták törölni a hősök emlékét, az csak egyre erősödött. És hiába tették be az aradi Szabadság-szobrot az aradi vár kazamatáiba, a magyar kormány erőfeszítéseinek eredményeként újból felállították azt. A nemzet emlékezik hőseinkre, akik példája erőt ad minden elnyomott magyar közösség számára, s emlékezetük élni fog nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is.”

Ezt követően Lőrincz Katalin, a Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanárnője előadta Ábrányi Emil Él a magyar című, a nemzet fennmaradásába vetett hitet valló versét, majd dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, megyei tanácsi képviselő szólt az egybegyűltekhez. Felidézte Perényi Zsigmond báró alakját, aki főúr volt, gazdag volt, volt vesztenivalója, de nem a saját bőrét akarta menteni, hanem aláírta, amit alá kellett írnia, majd a bukás után bátran vállalta, amit tett. Emberi nagyságából mi is erőt meríthetünk – fejtette ki, majd kitért rá, hogy kastélyát magyar állami támogatásból felújítják, ahol nemzeti tanoda fog működni, és ahol magyar néptáncokat is elsajátíthatnak a gyerekek, az épület egy részét pedig a Rákóczi-főiskola fogja használni. Az épület mellett játszóteret és parkot fognak kialakítani, s nemcsak fiatal anyukák a gyermekeikkel, hanem idősebbek is meg fognak fordulni itt, s a felszólaló reményét fejezte ki, hogy elolvassák a kastély falán elhelyezett Perényi-emléktáblát is. – „Mi pedig, ha kitartunk igazunk mellett, s nem hasonlunk meg, előbb-utóbb elérjük céljainkat” – hangsúlyozta Orosz Ildikó, aki végezetül azt kívánta, hogy október 6. ne csak a gyász napja legyen, hanem a remény ünnepe is.

A felszólalás után a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium (BBGMG) diákjai – Tóth Sára, Karafa Emília, Kocsis Deniel és Nagy Gábor – a mártírok emlékét idéző verseket adtak elő és ismertették Perényi Zsigmond báró életútját, majd a Beregardói Református Egyházközség kórusa újabb énekkel emelte a bensőséges megemlékezés színvonalát. Molnár D. István, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének elnöke visszaemlékezett az 1848–1849-es forradalomra és szabadságharcra, ’48 tavaszára, amikor úgy látszott, győz a forradalom, valamint ’49 nyarára, amikor beindult a cári intervenció, s Világosra, ahol augusztus 13-án a honvéd főerő maradéka letette a fegyvert. Ezt követően pedig megkezdődtek a koncepciós perek, s Haynau táborszernagy mindent megtett azért, hogy minél jobban „megbűnhődjenek” a „rebellis” magyarok. A megtorlás jegyében került sor az október 6-i kivégzésekre, illetve Perényi Zsigmond október 24-i kivégzésére is, ám még hosszú ideig követték egymást a halálos ítéletek végrehajtásai. Ami Perényit illeti, a világosi fegyverletétel után három napja lett volna a menekülésre, ám ő vállalta a Függetlenségi Nyilatkozat aláírását, a perbe fogását, az elítélését… És mit tanulhatunk mi a kivégzett hősöktől? Hazaszeretetet, kitartást, méltóságot, melyek nélkül mi is gyengékké válunk, s akiben nincs kitartás, azt el lehet tántorítani küldetésétől. Nyugatról – mint kifejtette – most olyan áramlatok jönnek (ultraliberalizmus, globalizmus), melyek megkérdőjelezik ezeket az eszméket. De nekünk vannak olyan mártírjaink, akiktől megtanulhatjuk, hogy a nemzetért nekünk is tennünk kell, és ellenállhatunk ezeknek az áramlatoknak.

A felszólalások után ismét fellépett az egyházi énekkar, a BBGMG tanulói előadták Reményik Sándornak a magyar zászló jelentéstartalmáról írt, Három szín című költeményét, Tóth Sára pedig a magyar megmaradást csak azért is igenlő Magyar Hiszekegyet. A jelenlévők elénekelték a magyar Himnuszt, majd a Perényi-emléktáblánál elhelyezték a megemlékezés koszorúit. A rendezvény magasztosságát emelte, hogy ekkor megszólalt a déli harangszó, mely méltóan zárta le az ünnepélyt.

A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Orosz Géza beregszászi alpolgármester, Mandzák Adrienn, a KMKSZ Beregszászi Alapszervezetének irodavezetője. Megjelent a Magyarországról érkezett (H)Őseink Útján Baráti Kör kárpátaljai csillagtúrán részt vevő csoportja is, mely a megemlékezés után a Kossuth-nóta eléneklésével búcsúzott el a beregardói Perényi-kastélytól.

A megemlékezés után az őszi fellegek között átsütött a napsugár, mintha csak jelezte volna, hogy 1849 őszének magyar halála után 1867 magyar feltámadása következett, s ha bennünk, mai kárpátaljai magyarokban is van annyi bátorság, amennyi 1848–1849 hőseiben volt, anyaországi támogatással, hideg ésszel és forró szívvel küzdve, mi is túlélhetjük jelenlegi vészkorszakunkat.

Lajos Mihály