Csángó dallamok Beregszászban

2019. október 9., 08:02 , 976. szám

8 koncert – 8 ország – egy nemzet jelmondattal került megszervezésre az a nagysikerű zenei rendezvénysorozat, amely rendszeresen állomásozik Kárpátalján is, s melynek célja a Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek a népzene és világzene hídjain átívelő találkozása. Október 5-én a Sodró együttes előadása nyitotta meg az eseményt, majd koncertet adott a Servet együttes.

Böszörményi Gergely, a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje főszervezője köszöntötte a közönséget, és megjegyezte, hogy ennek a rendezvénysorozatnak már itt, Kárpátalján is évtizedes hagyománya van. A főszervező mindenkit invitált a budapesti gálakoncertre, mely a sorozat záróakkordja, s melyen a Misztrál zenekar mellett a Sodró és a BorzsaVári népi zenekar is fellép Kárpátaljáról.

Köszöntötte még a jelenlévőket Békésyné dr. Lukács Angéla beregszászi magyar konzul azt kívánva, hogy az este a hagyományok őrzéséről és a felhőtlen szórakozásról szóljon.
Elsőként a Sodró zenekar lépett színpadra, őket követte a Servet. A zenekar moldvai autentikus csángó népzenét játszott a közönségnek. A négy fiatalemberből álló zenekar nevének jelentése ünnepi szőttes. Előadásukban halhattuk a Fekete Várad című dalukat is.

Markó Botond, a Servet együttes tagja lapunknak elmondta, hogy fellépéseik célja eljuttatni a külhoni magyarokhoz, és nem csak magyarokhoz azt a gyönyörű népzenei kultúrát és kincset, mellyel magyar társadalmunk rendelkezik.

A fellépés folkkocsmával zárult, melyben a Sodró együttes szolgáltatta a zenét, és hagyományosan ízletes borokat is kóstolhattak a programra ellátogatók.

A program a Stereo Kft., a Pro Cultura Subcarpathica és a Sodró együttes szervezésében a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja szakmai koordinációjával valósult meg.

T. J.