Forráspont – újabb premier a beregszászi színházban

2019. október 22., 20:12 , 978. szám

Új tragikomédiát mutatott be október 21-én a beregszászi színház társulata. A darabot Yasmina Reza Az öldöklés istene című írása alapján rendezte Oleh Melnyicsuk. A Forráspont nevet viselő átdramatizált előadás egyfajta soul strip, azaz „léleksztriptíz”.

Yasmina Reza magyar származású francia írónő fekete komédiája 2009-ben elnyert minden jelentős írói díjat (Lau­rence Olivier-díj, Tony-díj), 2011-ben pedig Roman Polanski készített belőle erős szereposztással egy veretes filmváltozatot ugyanezzel a címmel. Azonban már rengeteg színházban is feldolgozták a művet.

A történet a következő: két kisgyerek összeverekedésének okán az áldozat szülei meghívják a másik gyermek szüleit lakásukba, hogy tisztázzák a dolgokat. A helyzet azonban bonyolódik, hiszen előtörnek a konfliktusok mind az egyszemélyes viták, mind a házastársi viták folytán, s előkerül az egyén magából kivetkőzött állati énje. A kérdés csupán az, hogy az éveken át gyülemlő belső elfojtottságokból keletkező dühkitöréseket követően van-e visszaút? Lehet-e újrakezdeni, tovább folytatni?

A darabot nagy érdeklődés övezte, a színház terme zsúfolásig megtelt. Az előadással együtt éltek a nézők. A művészek páratlanul alakították szerepeiket a másfél órás darabban, amelyben egy pillanatra sem tudja a néző levenni szemét róluk. Bár a történet végig ugyanabban a szobában játszódik, mégis folyamatosan leköti a néző figyelmét, és közben nem válik nyomasztóvá a problémák folytonos előtörése. A rendező a tragikomédia eszközével élve teszi igazán érdekessé és élvezhetővé a darabot.

Az előadást követően a rendezővel beszélgettünk:

– Honnan jött az ötlet, és mikor kezdett hozzá a rendezéshez?

– Tavasszal kezdtük meg a próbafolyamatot. Két évvel ezelőtt került a kezembe Yasmina Reza írása, akkor figyeltem fel rá. S miután elolvastam, nagyon megtetszett, több rendezést megnéztem, Roman Polanski is készített filmet belőle. S engem is foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy érdemes lenne megrendezni itt, Beregszászban is ezt az alkotást.

– Mi volt a fő gondolatiság, mit szeretett volna a nézők elé tárni?

– Van egy fő téma az előadásban: két gyerek összeverekedik az iskolában, és ezt az ügyet tisztázzák az érintett szülők otthon, a megvert gyerek szüleinek lakásán. Azonban a fő üzenet az én részemről, amit szerettem volna megjeleníteni, az maga az európai krízis modell. Ez pedig az európai tolerancián alapszik. Azonban ebben az egymás elfogadásában, „a mindenről hallgatok és nem beszélek, nehogy valakit megbántsak” értékrendben folyamatos konfliktusok vannak. Hiszen az európai értékek ma azt diktálják, hogy nem számít a nemzeti, vallási vagy nemek közötti probléma, ezekről elfogadóan kell beszélni, ezzel együtt kell élni, és ezeket el kell viselni, legyen az LGBT vagy akár épp a bevándorlási kérdés. Egy olyan toleráns európai ember modell kerül bemutatásra, aki a rengeteg magában elfojtott érzés következményeképp állattá válik. Azt gondolom, hogy ezek az európai értékek, amelyek az elfogadást és a szolidaritást hangsúlyozzák, elvezethetnek egy olyan oldalba is, amely az emberből egy idő után kihozza az állatot. Hiszen sokszor felszínesek vagyunk ezeket a szlogeneket hangoztatva. Ezért nagyon érdekes számomra ez a modell, amely az előadásban megjelenik.

– Hogy gondolja, szükség van az ilyen jellegű témákra?

– Mindenképp. Hiszen az előadás arról beszél, hogy fontos kommunikálnunk egymással. A családokban is képesek vagyunk éveken keresztül hallgatni, nem megbeszélni problémákat, és miután felgyűlik a rengeteg szenny, kiborul a bili. Fontos mindent megbeszélni, mindent őszintén kimondani.

– Mondhatjuk azt, hogy ez az alkotás tragikomédia?

– Igen, abszolút mondhatjuk ezt. Mi úgy neveztük el, hogy „soul strip” azaz „léleksztriptíz”. De abszolút tragikomédia, hiszen az előadás során a néző is többször nevetett a szerencsétlen helyzeteken, s valahol a komikus része teszi könnyedebbé az egyébként nehézsúlyú művet.

Az előadás 14 éves kortól látogatható. Főbb szerepekben: Orosz Ibolya, Ferenci Attila, Orosz Melinda, Sőtér István, Vass Magdolna és Fornosi D. Júlia látható.

Váradi Enikő