Mindhárom idei trófea Badalóba került

2019. október 30., 08:04 , 979. szám

A beregszászi járási kupagyőzelem és a bajnoki cím után a Szuperkupát is Badaló csapata gyűjtötte be a járási labdarúgóidény lezárásaként.

Az elmúlt négy hét során harmadszor csapott össze egymással a badalói és kígyósi együttes, és mindhárom párharcban a Tisza-partiak bizonyultak jobbnak.

A Szalai Imre által irányított Badaló a Kígyós elleni kupadöntőben büntetőrúgásokkal hódította el a trófeát, majd a bajnokság utolsó fordulójában ugyancsak Kígyóst kellett legyőznie, hogy 3-1-es sikerrel bebiztosítsa elsőségét.

Vasárnap a Szuperkupa döntőjében Kígyóson találkozott ismét egymással a két alakulat, és a vendég badalóiak ezúttal is 3-1-re bizonyultak jobbnak.

A hazaiak szerezhették volna meg a vezetést, de Horváth Gergely büntetőt hibázott. Válaszként sorrendben Papp István, Géczi István, majd Pál László volt eredményes, ami el is döntötte a kupa sorsát. A kígyósiak erejéből már csak egy becsületgólra futotta, kialakítván ezzel a 3-1-es vendéggyőzelmet.

A találkozó végén Sin József és Petruska István, a Beregszászi Járási Tanács, illetve a Beregszászi Járási Közigazgatási Állami Hivatal elnöke, valamint Olekszandr Csehil, a Járási Labdarúgó-szövetség elnöke nyújtotta át a csapatoknak az érmeket.

(tamási)