A kárpátaljai magyarság helyzete is felmerült a budapesti Orbán–Putyin találkozón

2019. október 31., 16:04

Október 30-án Magyarországra látogatott Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel tárgyalt Budapesten. A találkozó alkalmával 8 megállapodást kötött a magyar és az orosz fél Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor jelenlétében, akik elsősorban a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlődéséről, a gazdasági és politikai együttműködésről tanácskoztak, emellett szó esett a nyugati országok, a NATO és Oroszország kapcsolatának javításáról, a szíriai helyzetről, a migrációról, a világ, különösen a Közel-Kelet keresztény közösségeinek védelméről, valamint az új ukrán vezetésről és a kárpátaljai magyarság helyzetéről is.

A találkozót követő sajtótájékoztatón egy újságírói kérdésben tértek ki arra, hogy Magyarország megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát. Orbán Viktor válaszában kiemelte: a vita arról szól, hogy mit kezdjenek azzal a helyzettel, hogy Ukrajnában a kárpátaljai magyar kisebbség jogi diszkriminációt szenved el, és gyakori politikai és fizikai fenyegetettségnek van kitéve. A magyar fél javaslata, hogy ha már elfogadnak egy ilyen dokumentumot, legalább annyit érjenek el, hogy abban az ukránok vállalják, hogy a Velencei Bizottság által megfogalmazott ajánlások mellett elkötelezik magukat – húzta alá a miniszterelnök, hozzátéve: ha ez nincs benne a dokumentumban, azt Magyarország nem tudja aláírni, ugyanis az olyan lenne, mintha feladná a határon túli, kárpátaljai magyarokat megillető európai jogokat. „Ez nem lehetséges, ebben mi ki fogunk tartani!” – szögezte le.

Amikor a nemzetközi sajtó az ukrán–magyar viszonyról ír, akkor rendszeresen a magyar pozíciót egy ukrán–orosz kontextusban értelmezi, ami teljes félreértés – közölte Orbán Viktor, majd leszögezte: mikor Magyarország Ukrajnával szemben megfogalmazza a maga álláspontjait, azt nem Oroszország miatt vagy az Oroszországra való tekintettel teszi, hanem a magyar nemzeti érdekekből kiindulva.

Végezetül reményét fejezte ki, hogy az új ukrán vezetéssel a kárpátaljai magyarság helyzete javulni fog, hiszen az előző ukrán vezetés nyíltan folytatott magyar­ellenes politikát. A magyar miniszterelnök elmondta: törekszik egy mihamarabbi érdemi tárgyalás létrehozására Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyarország vezetői között ezen kérdések tisztázása érdekében, s reméli, hogy sikerül a kárpátaljai magyarok ügyében jelentős előrelépést produkálni – ehhez azonban ki kell tartani a saját álláspontjuk mellett a nemzetközi tárgyalásokon.

lexi