Templomszentelés a reformáció napján

Kettős ünnep Salánkon

2019. november 2., 09:58 , 980. szám

Ugocsa egyik legnépesebb magyar községében, Salánkon sudáran nyújtózkodik az ég felé a középkori eredetű, műemlékértékű református templom tornya, melynek harangjai ez év október 31-én nem egy átlagos reformációnapi istentiszteletre hívogatták a híveket. Mert ezen az őszi napon egy gyönyörűen felújított belső terű és tetőzetű szent hajlék felszentelésére, hálaadó istentiszteletre gyűlt itt egybe a falu megannyi lakosa.

Az istentisztelet kezdetén Hunyadi Attila, a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye esperese olvasott fel igét Jakab apostol leveléből, majd Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke tartott szentbeszédet Dániel próféta könyve alapján. A püspök úr kitért rá, hogy 502 évvel ezelőtt vette kezdetét a reformáció, mely azt mutatja, hogy az Úristen a megújulás képességét adta nekünk. Emellett pedig Isten bölcsességet is ad, nála lakik a világosság. Nekünk pedig az a kötelességünk, hogy továbbadjuk a tőle kapott bölcsességet és világosságot. Majd visszaemlékezett az I. világháború előtt szülőföldünkön lezajlott megújulási mozgalomra, amikor sok templom és parókia épült fel itt, melyek nem tudhatták, mit kell kiállniuk az elkövetkező száz év során. Ehhez hasonlóan a most megújult templom sem tudhatja, mit kell kiállnia az elkövetkező évtizedekben. De ha lesz bennünk kitartás, kiálljuk az esetleges megpróbáltatásokat.

A prédikációt követően Szi­lágyi Mátyás, a beregszászi magyar konzulátus misszióvezetője felolvasta Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek az ünneplő gyülekezethez intézett levelét. Ezt követően a meghívott vendégek, a település polgármestere és a Salánki Református Egyházközség erdélyi és magyarországi testvérgyülekezeteinek a képviselői köszöntötték az egybegyűlteket, majd Balogh Attila salánki református lelkész szólt a templom felújításáról. Elmondta, a kommunista korszak óta eltelt évtizedek során ez volt az első teljes felújítás, melynek során megújult a mennyezet, a padlózat, a szószék, a három karzat, a padok, a nyílászárók, az elektromos hálózat és a torony. Soli Deo Gloria: mindenért Istené a dicsőség – mondta, de megjegyezte: azokról az emberekről sem szabad megfeledkezni, akik segítséget nyújtottak a munkálatokhoz, s megköszönte támogatásukat.

A hálaadó istentiszteletet követően a művelődési ház előtt álló Rákóczi-emlékműnél folytatódott az ünnepség. Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke és a megyei tanács első elnökhelyettese a falu szülötteként szólt az egybegyűltekhez. Kifejtette: a mai nap kettős ünnep a templomszentelés és a reformáció emléknapja révén. S mindkettő a megújulás ünnepe: megújult egy gyönyörű szép templom, az 502 évvel ezelőtt kezdetét vett reformáció pedig megmentette Európát a kereszténységnek, emellett pedig, ha nem lett volna reformáció, akkor nem Európa vált volna a legfejlettebb földrésszé. Beszéde további részében – a felszólalás helyszínéhez kapcsolódva – rámutatott, hogy mi, magyarok megküzdöttünk a szabadságért II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt is. Majd leszögezte, miszerint nekünk is ma küzdenünk kell, amihez összefogás, bátorság, kitartás szükségeltetik. Végezetül pedig kitért rá, miszerint Salánk fejlődő község, ahol az elmúlt húsz év alatt felépült egy új iskola, egy új orvosi rendelő, egy új óvoda, megújult a két templom (a görögkatolikus és a református), újabban pedig utak is épülnek…

Az ünnepség zárásaként azután a megjelentek megkoszorúzták az emlékművet.

Lajos Mihály