Ungváron stabilizálódott a diftériahelyzet

2019. november 6., 12:51

Stabilizálódott a diftériás megbetegedések okozta járványhelyzet Ungváron – jelentette az UNIAN hírügynökség az Ungvári Városi Tanács sajtószolgálata, illetve a városi járványügyi bizottság keddi ülése nyomán.

A tájékoztatás szerint október 24. óta nem fordult elő újabb megbetegedés a városban, ami a kór maximális inkubációs periódusának 1,3-szeresét teszi ki, s így a járvány lokalizációjának a jele. Közölték azt is, hogy a járvány kezdete óta közel 13 ezer oltást végeztek el, köztük 2436 egyetemi diákét, ezen belül 1117 külföldi hallgatóét. Ennek alapján a járványügyi bizottság javasolta az ungvári egyetemnek, hogy folytatódhat az oktatás a 2. számú orvosi karon, ugyanakkor az év végéig tilos az oltással nem rendelkező orvostanhallgatóknak a klinikai létesítmények látogatása.

Ugyancsak javasolták az ungvári egyetemnek, hogy dolgozzon ki mechanizmust, amely lehetővé teszi, hogy csak dokumentumokkal igazolható oltásokkal rendelkező külföldi polgárok nyerhessenek felvételt az oktatási intézménybe, az ukrán állampolgárságú hallgatók esetében pedig a prevenciós oltási lap bemutatásától tegyék függővé a felvételt.

Emlékezetes, hogy az első diftériás megbetegedést október 17-én diagnosztizálták a városban, a beteg egy ötödéves orvostanhallgató volt.

(unian.ua/Kárpátalja)