Támogatókat keresünk!

2019. november 10., 10:57 , 980. szám

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) a 2019–2020-as tanévben is meghirdette a Szent Margit-programot.

A program célja:

A Szent Margit-program célja, hogy összekösse a Kárpát-medence, illetve a világ magyarságának jószándékú támogatóit általános és középiskolás gyerekekkel, ezáltal előmozdítsa a támogatott gyerekek tanulmányi eredményeit, hitbeli életét, valamint a magyar közösség életében való szerepvállalását.

A támogatás módja:

A programban támogatóként bárki részt vehet, aki vállalja annak kötelezettségét, hogy egy tanéven keresztül (10 hónap) havi fix 10 euróval támogat egy gyermeket. A GISZ Kárpátalja-szerte egy jelentős adatbázist állított fel a támogatásra rászoruló gyermekekről. Az adatbázisban szereplő adatok alapján a támogató dönti el, hogy kit szeretne anyagilag felkarolni. A támogatás összegét lehetőség van készpénzben, illetve banki átutalás formájában – egy összegben vagy havi rendszerességre lebontva – eljuttatni a GISZ számára.

A GISZ ezt az összeget eljuttatja a kiválasztott gyereknek.

A támogatott egy átvételi elismervény aláírásával tanúsítja, hogy megkapta az összeget.

Amennyiben a támogató igényt tart rá – a GISZ-en keresztül –, felveheti a kapcsolatot a támogatottal levelezés által.

A program befejezése után a támogató dönt, hogy tovább szeretné-e támogatni a kiválasztott gyereket.

A 2018–2019-es tanév folyamán 137 gyerek részesült támogatásban 76 támogató által.

A következő tanévben szeretnénk ezt a számot bővíteni, s minél több gyerek számára biztosítani ezt a csekély anyagi támogatást.

Támogatónak a szentmargitprogram@gmail.com e-mail-címen, illetve a +380 964434906-os telefonszámon lehet jelentkezni.