2020-ban megkezdik a munkácsi reptér felújítását

2019. november 13., 10:11

Ukrajna infrastrukturális minisztere, Vladiszlav Kriklij az elkövetkezendő öt év terveinek bemutatásakor jelentette be, hogy megyénk egyik repülőterét felújítják.

A sajtótájékoztatóra Harkovban került sor november 12-én. A miniszter elmondása szerint 2020-ban a munkácsi, az izmajili és a dnyiprói reptér kerül felújításra. Azonban meg kell említeni, hogy a munkácsi reptér felújítása a 2020-as költségvetésben nem szerepel. Ezért november 13-án a Kárpátaljai Megyei Tanács kérelemmel fordul az állami vezetőséghez, hogy javítsák ki a mulasztást.

(mukachevo.net/VV)