A magyar kisebbség és a fenyegetőző Ukrajna

2019. november 20., 18:48 , 982. szám

Érdekes az ukrán Külügyminisztérium új stratégiája: készek bármit megígérni, akár a toronyórát lánccal is, de a nemzeti kisebbségek elvett jogait nem hajlandók visszaadni. Egyébként, ha jobban belegondolunk, nem is annyira új ez a stratégia, inkább továbbfejlesztése a Petro Porosenko elnök idején Pavlo Klimkin külügyminiszter által alkalmazottnak: félretájékoztatás, ferdítés – esetenként akár nyilvánvaló hazugságok is –, és ha mindez nem segít, vádoljuk meg a másik felet az ukrán belügyekbe való beavatkozással, majd az állandó kirohanások, vádak közepette tegyük lehetetlenné a rendezést célzó tárgyalásokat. Vaszil Bodnar külügyminiszter-helyettesnek a segodnya.ua portál számára adott minapi interjúja jó példája ennek a féligazságokon és mellébeszélésen alapuló közvélemény-manipulációnak.

A kettős állampolgárságról

Az interjúban szóba kerül egyebek mellett, hogy tart az ukrán állampolgársági törvény módosításának előkészítése, melynek célja az állampolgárság megszerzésének „liberalizálása”. Ennek érdekében „folyik a munka az állampolgárságról szóló hatályos törvény módosításán, hogy megszüntessük azokat a korlátozásokat, amelyek nem tették lehetővé az ukrán állampolgároknak, hogy az ukránon kívül más állampolgársággal rendelkezzenek”.

„Ennek a lehetőségnek vannak bizonyos korlátai. Ez mindenekelőtt a közszolgálatot érinti az ügyészségen, a bíróságon, a többi bűnüldöző szervnél; továbbá a választott tisztségeket, ideértve az elnököt, a parlamenti és a helyi önkormányzati képviselőket. A viták eredményeként előfordulhatnak bizonyos kivételek. Például nem zárható ki, hogy szükség lehet külföldi állampolgárok bevonására, hogy dolgozzanak a kormányban vagy más intézményekben. A politikai tisztségek elvileg az egyik kivételt képezhetik” – fejtegette Bodnar.

Az interjút készítő újságírónak a „liberalizáció” esetleges veszélyeit feszegető kérdésére a külügyminiszter-helyettes elmondta:

„Ami a magyar, román vagy más állampolgárságot szerző ukrán állampolgárokat illeti, itt éppen ezt a de facto státuszt vesszük figyelembe, mivel a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy megfelelően azonosítsuk, ki rendelkezik ezzel az útlevéllel, a külföldi fél pedig nem ad nekünk ilyen információkat, és nem létezik ilyen kötelezettség. … Ugyanakkor az a személy, aki megkapta a második útlevelet, Ukrajna állampolgárának számít az Ukrajnával fenntartott kapcsolataiban. Az a tény, hogy egy személynek egy vagy több útlevele van, nem jogosítja fel őt arra, hogy elrejtőzzön az ukrán jogrendszer elől, vagy egy másik állam védelmére apelláljon. Így működik ez az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, más országokban is, ahol létezik a kettős vagy többes állampolgárság, ez pedig a világ több mint száz országát jelenti, tehát nem számít ritkaságnak.”

Vaszil Bodnar nem zárta ki, hogy az állampolgársági törvény módosítására még ez év végéig sor kerüljön.

Szakadjunk el egy pillanatra az interjútól, és jegyezzük meg, hogy a külügyminiszter-helyettes által fentebb vázolt koncepció semmiben nem különbözik attól, amit az előző külügyminiszter, Pavlo Klimkin már több mint egy évvel ezelőtt kifejtett, s amit tulajdonképpen Magyarország is vall e kérdéssel összefüggésben. Csakhogy Klimkin kizárólag olyankor hozakodott elő ezzel a témával, ha azt akarta láttatni a külfölddel, hogy Ukrajna a probléma megoldásán dolgozik, miközben ez a koncepció semmiben nem akadályozta őt, ha módja nyílt újabb támadást intézni Magyarország és a magyarok ellen. Félő, hogy előző főnökéhez hasonlóan Bodnar most is csak el akarja terelni a figyelmet a lényeges kérdésekről.

A titokzatos kisebbségi törvény

A beszélgetés során szóba került a Velencei Bizottság közelmúltbeli ukrajnai látogatása.

„A tanulmányozott alapvető törvény az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról szóló jogszabály volt. Arra hívtuk fel a bizottság figyelmét, hogy a törvény az ukrán nyelv működését szabályozza, a nemzeti kisebbségek jogai nem sérülnek, éppen ellenkezőleg. Törvényben rögzített határidőnk van egy új jogszabálytervezet kidolgozására, amelyen egy csapat dolgozik Ukrajna Kulturális, Ifjúsági és Sportminisztériumának általános koordinálása mellett. És itt elvben eljutunk az új politika formálásához a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban, figyelembe véve a véleményüket. Vagyis abból indulunk ki, hogy ez a törvényjavaslat a nemzeti kisebbségek szemszögéből is megvizsgáltatik. Az alapelv természetesen az identitás biztosítása, egyúttal segítve a kisebbségek integrációját az ukrán társadalomba identitásuk megőrzése mellett.”

Talán mondanunk sem kell, hogy Bodnar „elmulasztotta” közölni, mi is a nemzetiségiekre vonatkozó jogszabálytervezet kidolgozásának határideje. Tekintettel arra, hogy erről a törvényről egyelőre semmi nem szivárgott ki, s azt kizárólag külügyi vezetők emlegetik, félő, hogy a tervezet jelenleg kizárólag az ő fejükben létezik.

Erre utal az is, hogy a nemzeti kisebbségekről szóló törvény tartalmát firtató kérdésre a külügyminiszter-helyettes leginkább ismét csak az ukrán nyelvről beszélt:

„Nincs szó külföldi állampolgárok vagy külföldi államok érdekeiről. Azon állampolgáraink érdekeiről beszélünk, akik eltérő származásúak – magyarok, románok, lengyelek vagy bárki mások –, hogy lehetőséget biztosítsunk számukra az önkiteljesedéshez, identitásuk megőrzéséhez nemzeti kisebbségiekként, de ukrán állampolgárokként, akik beépülnek az összukrán valóságba. Ehhez természetesen szükséges az ukrán nyelv tanulmányozása, az alapvető történelmi ismeretek elsajátítása stb.”

Nem tudom, megfigyelték-e már, hogy az ukrán kormányzat folyton azt hiszi, jobban tudja, mire van szüksége a polgárainak, mint maguk a polgárok. Ez a demokráciától oly távol eső „atyai” gondoskodás legutóbb a szovjetrendszerre volt jellemző mifelénk.

A jogszűkítés tulajdonképpen új lehetőségeket jelent

Óhatatlanul szóba került az interjúban a kárpátaljai magyarok jogainak szűkítése, amit Magyarország folyamatosan napirenden tart. És itt Bodnar egyértelműen átnyergel a már megszokott ukrán kincstári cinizmusra.

„A magyar fél deklarálja nemzeti kisebbségének védelmét. Valójában senki nem korlátozza a magyar nemzeti kisebbség jogait. Azok a lehetőségek pedig, amelyeket az új oktatási törvény teremt, éppen ellenkezőleg, bővítik azokat. A magyar származású ukránok számára lehetőséget ad az ukrán nyelv tanulására, a mélyebb integrálódásra, több elhelyezkedési, tanulási, munkalehetőséget kínál annak érdekében, hogy kiteljesítsék magukat nem csak Ukrajna azon részén, ahol élnek, hanem szélesebb összefüggésben is. Vagyis úgy gondoljuk, hogy ezek kiegészítő jogok, nem korlátozások.”

Tehát a jelenlegi ukrán kormányzat az elődjéhez hasonlóan úgy érzi, hogy az oktatási és a nyelvtörvény nem korlátozza a kárpátaljai magyarok jogait, hanem éppen ellenkezőleg, bővíti azokat…

És ha ennyi álszentség nem lenne elég, Bodnar hozzáteszi:

„Készen állunk rá, hogy az új [nemzetiségi] törvény kidolgozásának kontextusában figyelembe vegyük az ukrajnai magyar közösség véleményét. És ezzel a kifejezetten az újonnan létrehozott Etnopolitikai és Lelkiismereti Szabadság Állami Szolgálat foglalkozik majd. Rájuk tartozik a jövőben ennek a törvénytervezetnek a kidolgozása és a nemzeti közösségekkel folytatott párbeszéd.”

Talán félreérthető a szöveg és/vagy a fordítás, de úgy tűnik, a nemzetiségi törvény kidolgozásával egy olyan szolgálatnak kell majd foglalkoznia, amelyet egyelőre talán létre sem hoztak…

Aztán elérkezett az interjú a hasonló beszélgetések már-már megszokott standard kérdéséhez: mi történik, ha Ukrajna teljesíti a Velencei Bizottság valamennyi ajánlását, Magyarország viszont továbbra is blokkolni fogja az Ukrajna–NATO Bizottság kormányzati szintű üléseit? Itt azután Bodnarból előbújik a hazafi.

„Számunkra stratégiai jelentőségűek kapcsolataink a NATO-val. Kinyilatkoztattuk szándékunkat, hogy csatlakozni kívánunk a NATO-hoz, a Szövetség tagjává akarunk válni. Ezért igyekszünk figyelembe venni bármilyen figyelmeztetést és megjegyzést, de csak azokat, amelyek nem átpolitizáltak. Ebben az esetben, ha ez politikai nyomás vagy zsarolás, az számunkra elfogadhatatlan. NATO-partnereinknek is kijelentjük, hogy készen állunk a fennálló kötelezettségek keretein belül teljesíteni a ránk eső részt, de nem engedünk a nemzeti érdekeinkből. Ha a budapesti retorika visszatér a 2017. évihez, hogy nekünk valamit vissza kell vonnunk, akkor az nem fog működni. A 2017. évi oktatási törvény nem lesz eltörölve. Az államnyelvről szóló törvény nem lesz eltörölve. Ezenkívül felszólítjuk partnereinket, hogy tekintsenek reálisan a mai Ukrajnára, amely Oroszország fegyveres agressziója ellenére egyre erősebbé válik. A nyomásgyakorlás és a zsarolás nem vezet eredményre. Készek vagyunk egyenlő félként folytatni a tárgyalásokat és megállapodni – fogalmazott az ukrán külügyminiszter-helyettes.

Bizonyára az olvasónak is feltűnt Vaszil Bodnar utalása az egyre erősödő Ukrajnára. Már-már úgy hatott, mintha Kijev megfenyegette volna a NATO-tag Magyarországot, amely pedig csak arra szólította fel az Európába igyekvő szomszédját, hogy tartsa be a kisebbségi jogokat…

(ntk)