Történelmi előadássorozat a KMKSZ szervezésében

Rákóczi-év

2019. november 20., 19:54 , 983. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a magyar kormány által meghirdetett Rákóczi-év keretein belül az elkövetkezendő napokban történelmi előadásokat szervez Kárpátalja-szerte a Rákóczi-szabadságharcról. A KMKSZ felkérésére a rendezvényen Popovics Béla munkácsi helytörténész, művészettörténész, illetve Kész Barnabás, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, hagyományőrző és néprajzkutató tartanak előadásokat az egykori történelmi vármegyékben. Utóbbi előadásában láthatunk tematikus katonai ruha- és fegyverbemutatót is.

November 20-án 13.00 órai kezdettel Kész Barnabás tartott előadást Mezővári középiskolájában, ahová minden érdeklődőt szeretettel vártak. Az előadásban Rákóczi korának öltözetét és fegyverzetét mutatta be a kíváncsi közösség számára a főiskolai tanár. Az interaktív történelmi előadás a török korra jellemző viselet bemutatásával kezdődött, aztán végvári vitézek viseletével folytatódott, illetve a barokk kor ruháit is megismerhették az előadás résztvevői, majd pedig a Rákóczi-szabadságharc egyenruháit mutatta be a néprajzkutató, amelyen keresztül eljutott az előadásában egész a XIX. századi klasszikus huszárviseletig. Az iskola diákjai, illetve a téma iránt érdeklődők megismerkedhettek a dolmánnyal, a kaftánnal, a mentével, a kacagánnyal, a különböző típusú süvegekkel. Továbbá kezükbe vehették a harci eszközöket, fegyvereket: szélfegyvereket, szablyát, fokosokat, harci csákányt, díszbuzogányt, spádét, lovassági lőfegyvereket, gyalogsági muskétát. Ezenkívül jeladó eszközöket – kürtöt, lőporszarut, lódingot, karikás ostort – is kipróbálhattak a jelenlévők, és minden olyan tárgyat, amelyet használtak a XVIII. század elején a korabeli harcok során.

A mezővári előadást megelőzően Técsőn tartott bemutatót a két előadó. November 21-én Munkácson szerveznek hasonló programot, aztán pedig külön-külön tartanak még előadásokat Bátyúban, Csapon, Nagyszőlősön és más helyszíneken.

Berki Károly, a KMKSZ Mezővári Alapszervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy Rákóczi történelmi személyének nagy kultusza van Kárpátalján. Az előadással kapcsolatban kiemelte: nagyon fontosnak tartja azt, hogy a gyerekek megismerjék a korabeli történelmet befolyásoló eszközöket, hogy egyáltalán elképzelésük legyen az akkori magyar történelemről.

D. P.