Ukrajna a világ élmezőnyében az elaknásítottság terén

2019. november 24., 19:43

Tavaly világszerte 6897 személy vesztette életét földi telepítésű aknáktól vagy házi gyártmányú robbanószerkezetektől – derül ki a Landmine Monitor 2019 című jelentésből, amelyet november 21-én mutatott be Münchenben a Rokkantak Nemzetközi Szervezete (Handicap International), s amelyet az UNIAN hírügynökség ismertet a DW nyomán.

A jelentésből kitűnik, hogy az áldozatok elsősorban a civilek közül kerülnek ki, ráadásul nagyobbik részük gyermek. A legtöbb halálos áldozatot és sebesültet „fegyveres konfliktusok és a széles körben elterjedt erőszak” következményeként jegyezték fel Ukrajnában, Afganisztánban, Maliban, Szíriában, Nigériában és Mianmarban.

A jelentés szerzői nyomon követték egyebek mellett az Ottawai Egyezmény betartását. Ez tiltja a taposóaknák használatát, felhalmozását, előállítását és átadását, ezenkívül szabályozza az aknamentesítés folyamatát és az áldozatok támogatását.

A megállapodáshoz csatlakozó államok, amelyeknek a száma a 2018. augusztusi állapot szerint immár 164 volt, idén november 25–29. között Oslóban tekintik át az egyezmény betartása terén kialakult helyzetet.

(unian.ua/dw.com/Kárpátalja)