Oltási kampányt indított a miniszterelnök

2019. november 27., 16:30

Olekszij Honcsaruk miniszterelnök utasította a megyei állami adminisztrációk vezetőit, hogy indítsanak tájékoztatási kampányt a vakcinázás hasznáról és a fertőző betegségek kockázatairól. A kormányfő ezt a Facebook közösségi oldalon jelentette be – írja a Korreszpondent.net.

Honcsaruk szerint Ukrajnában minden második felnőtt nincs beoltva diftéria ellen, a gyerekek 65%-a kapta meg az oltást.

Ugyanakkor a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni oltottsági arány jelentősen magasabb, például az egy év alatti gyermekek 76%-a van beoltva, a hat év alattiaknak pedig a 87%-a.

A miniszterelnök ezt a különbséget azzal magyarázza, hogy a tavalyi kanyarójárvány után „hirtelen mindenki rohant vakcinázni”.

Tekintettel az országos helyzetre, a miniszterelnök egy konferenciabeszélgetésen felszólította a megyei állami adminisztrációk vezetőit, hogy „kezdjenek széles körű tájékoztatási kampányt az oltás hasznáról és a fertőző betegségek terjedésének kockázatairól”.

Hangsúlyozta azt is, hogy Ukrajnában van elég oltóanyag, de akadnak problémák a tárolásával.

Korábban Zorjana Szkalecjka egészségügyi miniszter kijelentette, hogy Ukrajnában ellenőrzött a diftériahelyzet.

(korrespondent.net/Kárpátalja)