Állandó kiállítás nyílt a Rákóczi-főiskolán

A Rákócziak nyomában Kárpátalján alkotótábor zárókiállításának megnyitója

2019. november 29., 11:35 , 984. szám

A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) Rákócziak nyomában Kárpátalján címet viselő zárókiállításának ünnepélyes megnyitójára került sor november 28-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Gross Arnold kiállítótermében. A kiállítás szorosan fűződik más, az intézményben szervezett eseményekhez, amelyek II. Rákóczi Ferenc emléke előtt tisztelegnek.

A 2019–2020-as évben a II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulóját ünneplik a magyar közösségek szerte a világon. Vidékünkön számos programot szerveznek az emlékév kapcsán, hiszen a kárpátaljai magyarság számára kiemelten fontos a nagyságos fejedelem személye. A Rákóczi-szabadságharc jelmondatában megfogalmazott „Cum Deo pro Patria et Libertate!” („Istennel a hazáért és a szabadságért!”) egy olyan tanúságtétel, amivel a megmaradásért küzdő magyarság a jelen időben is azonosulni tud és hitet nyerhet belőle.

A kiállítás létrejöttéről és az alkotásokról Kulin Ágnes, a RIT elnöke számolt be köszöntőjében. Elmondta, hogy a II. Rákóczi Ferenc-emlékév kapcsán kaptak lehetőséget arra, hogy alkotómunkájukban feldolgozzák a fejedelem hagyatékát, amiért köszönetet mondott a Rákóczi Emlékév Testületnek, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és a főiskola vezetőségének. „Egy művész számára egy tematikus feladat különböző kérdéseket vet fel: hogyan is tudja a saját alkotónyelvén megfogalmazni a születendő munkát” – hangsúlyozta Kulin Ágnes hozzáfűzve, hogy a 16 alkotó eleget tett a feladatnak, a másoktól és a maguk elé felállított elvárásoknak, ugyanis műveik hűek a témához és alkotói látásmódjukhoz egyaránt.

A RIT elnöke elmondta, hogy a tíznapos alkotótábor helyszíne a hegyekkel körülölelt Viharos községben volt, emellett különböző tematikus helyszínlátogatásokkal tették még színesebbé a programot. Ellátogattak a munkácsi várba, a beregszentmiklósi vadászkastélyba, valamint a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpontba, ahol Kész Barnabás néprajzkutató-történész a kuruc hadviselést és öltözéket mutatta be a csoportnak. „Az alkotótábor munkájának gyümölcsét láthatják most kiállítva: a plein air festők munkáit és a figurális műveket, grafikákat. Fametszetnyomtatás formájában egy interaktív része is van a kiállításnak, a Rákóczit ábrázoló kontúrrajzokon pedig az érdeklődő eljátszhat azzal a gondolattal, hogy milyen is lett volna a fejedelem másféle bajusszal” – tette hozzá Kulin Ágnes bemutatva az értékes kollekciót. Végezetül elmondta, hogy a gyűjteményt szeretnék egyben tartani, s erre a legmegfelelőbb helyszín a főiskola, így az intézménynek adományozták azt, ezzel is öregbítve II. Rákóczi Ferenc emlékét.

Orosz Ildikó, a II. RF KMF rektora, a Rákóczi Emlékév Testület tagja a testület nevében köszönetet mondott a RIT tagjainak alkotásaikért. „Ez mindenki részéről egy méltó és fontos esemény, hiszen Rákóczi földjén Rákóczit megfesteni, róla emléket hagyni kötelességünk” – szögezte le beszédében a rektor. A Rákóczi-kultusz megbecsülésének és továbbadásának szép példája a kiállítás, amely állandó kiállítás lévén a jövőben is megtekinthető lesz, ezért köszönetet mondott a Révész Imre Társaságnak a nagylelkű felajánlásért.

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul megjegyezte, hogy a barokk kimagasló magyar portréfestőjének, Mányoki Ádámnak a II. Rákóczi Ferencet ábrázoló festménye a legelterjedtebb, azonban érdekes megtekinteni más-más stílusirányzatokban való próbálkozásokat is. A kiállított művekben észrevehető a modernitás, amelyet a főkonzul örvendetesnek tartott.

 Az ideiglenes kiállításokat leszámítva a Rákócziak nyomában Kárpátalján alkotótábor zárókiállítása a főiskola hivatalos elérhetőségein keresztül előzetes egyeztetést követően év közben is megtekinthető a Gross Arnold kiállítóteremben. A gyűjtemény egyelőre 2019. december 13-ig látogatható, majd a kiállítóterem felfrissülése és újranyitása után 2020 elejétől újra megtekinthető lesz.

CsA