A KMKSZ ISZ Csapi Alapszervezetének II. Katalin-bálja

Olvasói levél

2019. december 3., 16:31 , 984. szám

2019. november 30-án rendezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) Csapi Alapszervezete a II. Katalin-bálját, melynek az Ungvári Járási Rendezvényterem adott otthont idén is. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének és Csapi Alapszervezetének elnök asszonya.

Urbán-Balog Marianna, a KMKSZ ISZ Csapi Alapszervezetének elnöke beszédében felhívta a fiatalok figyelmét arra, hogy milyen fontos a közösségi élet, épp ezért is szeretne hagyományt teremteni a csapi fiatalok körében ezzel a bállal: „A zene és a tánc mindig is lélekemelő érzéseket keltett az emberekben, a bálok, mulatságok, ha csak egy estére is, kiszakították az embereket a mindennapok monotonságából, szürkeségéből. Másik figyelemreméltó hatásuk a báloknak, hogy összekötik az embereket, alkalmat teremtenek a beszélgetésekre, találkozásokra, amire nagy szüksége van mindenkinek ebben a magányt, egyedüllétet szorgalmazó világban. Bízom benne, hogy hagyományt teremtünk azzal, hogy immár második alkalommal szerveztük meg Katalin-bálunkat.”

Ezt követően Balogh Lívia nyitotta meg a bált, beszédében részletesen leírva a Katalin-bálok eredetét és lényegességét.

A bálra szép számmal jelentkeztek a fiatalok, javarészt a Csapi 2. Számú Széchenyi István Középiskola diákjai.  Az ünnepi vacsora elfogyasztása után pedig kezdetét vette a várva várt táncmulatság. Pihenésképp értékes ajándékokat sorsoltak ki tombolán, de voltak meglepetések, amelyek nagy mosolyt csaltak a nyertesek arcára.

Az este kifejezetten jó hangulatban telt, a fiatalok csodás élményekkel, emlékekkel tértek haza, és látva felhőtlen jókedvüket, elégedettségüket, az elnökség több ilyen alkalmat kíván beilleszteni a következő évre a közösség ápolása és a kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében.

A rendezvény a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága jóvoltából jött létre. 

A KMKSZ ISZ Csapi Alapszervezetének elnöksége mindenkinek áldott, békés, meghitt adventi várakozást kíván az elkövetkezendő időszakra.

MK