A kárpátaljai magyarság vezetőivel találkozott az ukrán oktatási miniszter

2019. december 6., 17:21 , 985. szám

December 6-án munkalátogatásra Kárpátaljára érkezett Hanna Novoszad, Ukrajna oktatási és tudományos minisztere, aki Ungváron a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal tanácstermében találkozott a kárpátaljai magyar közösség érdekvédelmi szervezeteinek vezetőivel. A megbeszélés fő témája az oktatásról szóló ukrajnai törvény 7. cikkelyének implementálása és a Velencei Bizottság ajánlásainak teljesítése volt.

A megbeszélésen jelen volt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, Ljubov Nepop, Ukrajna magyarországi nagykövete, Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja, Olha Travina, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese és Hanna Szopkova, a megyei oktatási főosztály igazgatója.

A zártkörű találkozót követően Brenzovics László elmondta, hogy az álláspontok lényeges kérdésekben nem közeledtek.

– A miniszter asszony szerint az a folyamat, amely arra irányul, hogy fölszámolják a kisebbségi oktatást mint olyat, befejezett tény. A törvényen nem kívánnak változtatni, és ezt az Alkotmánybíróság döntése értelmében véglegesnek tartják. A nézeteltérés abban is fennáll, hogy az ő meglátásuk szerint már 90 százalékban teljesítették a Velencei Bizottság ajánlásait, amiért kötelezettséget vállaltak, azonban szerintünk ez koránt sincs így. Az álláspontok eléggé merevek ebben a kérdésben: a kárpátaljai magyarság nem kívánja feladni az évszázados jogát az anyanyelven történő oktatáshoz – hangsúlyozta Brenzovics László és elmondta, hogy próbáltak néhány praktikus kérdést felvetni, amelyek most érintik a kárpátaljai magyar oktatást, a tantervekkel, a tankönyvekkel, szótárakkal kapcsolatos kérdéseket, amelyek akut módon nincsenek megoldva. – Volt értelme találkozni, hiszen tárgyalni kell, és reméljük, hogy folytatni lehet ezt a tárgyalást. A mai tárgyalásoknak a fő konklúziója az, hogy a jelenlegi politikai helyzetben, amelytől sokan azt várták, hogy a hatalomváltással, Volodimir Zelenszkij államfővé választásával, a Nép Szolgája párt parlamenti többségével a magyar oktatás súlyos problémái megoldást nyernek, nem történt meg.

Orosz Ildikótól megtudtuk, hogy az oktatási és a nyelvtörvény kapcsán a minisztériumhoz írt valamennyi levél nyomtatott változatát, valamint a szövetség által beküldött módszertani javaslatokat összegyűjtötte és átnyújtotta Hanna Novoszadnak, mivel nem volt biztos abban, hogy a korábbi tárgyalások anyagai, a módosítási javaslatok az oktatási miniszter rendelkezésére állnak. Egyébként a minisztérium munkatársaként Novoszad 2017 óta jelen volt a találkozókon. A KMPSZ elnöke röviden összegezve a tárgyalás eredményét, kijelentette:

– Keleten a helyzet változatlan. Az a gond, hogy nincs meg a politikai akarat, hogy megértsék, kisebbségi jogokat vettek el. A miniszter asszony az Alkotmánybíróságra hivatkozik, de mi ezt nem fogadjuk el, hiszen több mint 150 éves jogunktól fosztottak meg. Ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy mindenki anyanyelvén tanulhasson az érettségiig – emelte ki a KMPSZ elnöke és kitért arra, hogy bizonyos részletkérdésekben (az anyanyelv és idegen nyelv oktatására szánt órák száma, a nemzeti identitást erősítő tárgyak bevezetése, bizottság létrehozása a kárpátaljai magyarok képviselőjének részvételével stb.) próbálnak megegyezni.

– Ha elindul egy konstruktív munka, ahol partnerként fognak kezelni bennünket, nem pedig lekezelően, kioktatólag, hanem jogokkal rendelkező állampolgárként, akkor lehet előrelépés. Én ezt ma még nem tapasztaltam. Reméljük, hogy szakmai és gyakorlati kérdésekben történik valamilyen pozitív fejlemény – összegezte Orosz Ildikó.

Zubánics László kifejtette:

– A mi álláspontunk nem változott, ugyanúgy ragaszkodunk azokhoz a jogokhoz, amelyek az anyanyelven való oktatást, nem pedig az anyanyelv oktatását állítja a középpontba az általános és a középfokú oktatásban egyaránt. Közös álláspontot képviselünk abban, hogy oda kell figyelni a nemzeti kisebbségek ajánlásaira, hiszen mi is abban vagyunk érdekeltek, hogy az államnyelv megfelelő szintű elsajátítása a középfokú oktatásból kikerülő gyerek esetében maximális legyen. Ehhez azonban a feleknek nem a siketek és vakok játékát kell játszani, hanem a konstruktív javaslatokat mindenképp figyelembe kell venni – zárta gondolatait az UMDSZ elnöke.

A KMPSZ, KMKSZ és UMDSZ vezetői nyílt levelet nyújtottak át a miniszter asszonynak a magyar nyelvű tankönyvkiadás jövőjét illetően.

Rehó Viktória