Mikulás-nap Csapon

Olvasói levél

2019. december 11., 09:50

Gyerekzsivajtól volt hangos a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének csapi rendezvényterme december 5-én este. Mintegy félszáz gyermek várta izgatottan, hogy megérkezzen hozzájuk a Mikulás, s puttonyából előbujhasson a várva várt ajándék. Közös énekléssel, játékkal, fotózkodassál múlatták az időt, közben teával, üdítővel, édességgel kedveskedtek nekik és szüleiknek alapszervezetünk tagjai. Végre megérkezett a Mikulás is, krampusza kíséretében. A gyerekek szívesen és nagy örömmel mondtak verset, énekeltek, a Mikulás legnagyobb örömére. Elérkezett az este leginkább várt pillanata: a nagy puttonyból előkerültek az ajándékok, s minden gyerek tapsikolva győződött meg arról, hogy a Mikulás valóságos mese, hisz minden kis és nagy gyerek azt kapta, amire vágyott. A rendezvénytermet boldog kacagás töltötte be, ami arról győzött meg minden szervezőt, hogy mindannyiunk számára a legnagyobb boldogság, ha mosolygós gyermekeket látunk magunk körül. A rendezvényt a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága jóvoltából a KMKSZ ISZ Csapi Alapszervezete szervezte.

KM