Fényesen tündököl advent negyedik gyertyája is

2019. december 22., 20:43 , 987. szám

December 22-én, advent negyedik vasárnapján lángra lobbant az ünnepi koszorúnk negyedik gyertyája is, a szeretet gyertyája.

A Beregszász főterén szervezett adventi gyertyagyújtó ünnepséget ezen a vasárnapon a Beregszászi Református Egyházközség szervezte a Családi Adventi Délután című program keretén belül, amelynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriuma adott otthont. A délutáni programon minden résztvevő a karácsony hangulatát idéző bábelőadásokat és „láthatatlan” színházi előadást tekinthetett meg. Emellett különböző kézműves-foglalkozásokban próbálhatták ki magukat az érdeklődők elbűvölő karácsonyi énekeket hallgatva mindeközben.

A gyertyagyújtó ünnepség kezdetén adventi dalokat hallhattunk a beregszászi református gyülekezet gyermekkórusának előadásában.

A beregszászi cserkészcsapat idén is – ahogy az elmúlt években megszokhattuk – elhozta nekünk a betlehemi lángot, őrizvén azt, hogy ki ne aludjék. Így tehát az adventi koszorú immár mind a négy gyertyáját, ünnepélyesen a beregszászi cserkészcsapat cserkészei gyújthatták meg.

Ezt követően a történelmi egyházak képviselői – Molnár János, a beregszászi római katolikus egyházközség esperes-plébánosa, Marosi István görögkatolikus parochus, valamint Taracközi Ferenc, a beregszászi református egyház vezető lelkipásztora – osztották meg gondolataikat. Felhívták figyelmünket, hogy már tulajdonképpen csak néhány óra választ el minket az üdvözítő érkezésétől, a világosság eljövetelétől. És ha eljön az óra, engedjük be Istent a szívünkbe.

Az ünnepség során a beregszászi református egyházközség kamarakórusa és a Dalárda férfikórus kápráztatták el a közönséget lenyűgöző karácsonyi dalokkal.

Zárásként az egyházak képviselői Isten áldását kérték mindenkire, és közösen elénekeltük a Dicsőség mennyben az Istennek c. dalt.

K. K.