Karácsonyi koncert a beregszászi római katolikus templomban

2019. december 27., 11:00 , 988. szám

December 26-án ökumenikus ünnepi koncertre került sor a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség szervezésében.

A történelmi egyházak kórusai által tartott ünnepi, meghitt karácsonyi alkalomra szép számmal érkeztek érdeklődők. Három helyi kórus: a Szent Kereszt Kórus, a Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség Ifjúsági Kórusa, illetve a Beregszászi Református Egyház Kamarakórusa adták elő műsoraikat.

Az ünnepi estet Bunda Rita, a beregszászi római katolikus plébánia programszervezője nyitotta meg, majd felkérte Marosi István görögkatolikus atyát, hogy köszöntse az egybegyűlteket.

Az atya beszédében kifejtette: a kereszténység lényege nem más, mint az a mag, amelynek az igazi valóságát az adja, hogy életerő van benne, és minőségétől függ, hogy milyen termés lesz belőle. Tovább folytatva elmondta, hogy mindig minden esetben a kereszténységnek Jézus Krisztusban akár csecsemőként, akár felnőttként a Megváltót kell tisztelnie. Amikor az ember saját életében kapaszkodókat keres karácsonykor, Krisztus születésekor, azt a kapaszkodót kell megtalálnia, aki megszületett számunkra. Az a Megváltó, akinek az élete, az életminősége, tanítása, illetve mindazok a gondolatok és tettek, amelyeket képviselt, értéket teremtettek ebben a világban. A bennünk lévő Krisztus, ha elkezd növekedni, akkor egy minőséges keresztény élet fog megjelenni – tette hozzá.

Ezt követően Taracközi Ferenc beregszászi református lelkész beszédében a Jelenések könyvéből olvasta fel Isten válogatott szent igéit, majd úgy fogalmazott az Úr Jézus Krisztus születésével kapcsolatban, „hogy azért lehetünk ma itt, mert Isten olyat vitt véghez, amit mi emberi ésszel fel sem foghatunk”. Mit lát az emberekben az Isten? Mit lát bennünk, hogy mindezt véghezvitte, vállalta, otthagyva a Menny dicsőségét, és nemcsak kiszolgáltatott csecsemőként adta önmagát az ember kezébe, hanem a kereszten is, és a halála utáni feltámadásával, az örök élettel ajándékozott meg minket – mondta el a lelkész. Ezek nagyon csodálatra méltó és elgondolkodtató dolgok mindannyiunk számára. Jézus megnyitotta a menny kapuját az emberiség számára, és ez a kapu 2000 év elteltével is nyitva van, bármilyen emberi próbálkozások lehetnek, de ezt a kaput senki sem zárhatja be, a lehetőséget, a kegyelmet – fogalmazott a lelkipásztor.

Szabó Viktor beregszászi görögkatolikus parochus ünnepi köszöntőjében Ferenc pápától vett történet alapján mindenki számára azt kívánta, hogy a megszületett Úr Jézust mindenki fogadja el a kezébe, az életébe és a családjába.

Végül Molnár János beregszászi római katolikus plébános köszöntötte az egybegyűlteket. A karácsonyi koncertről elmondta, hogy ezen az eseményen minden egyházközség egy családot alkot s képvisel, illetve megköszönte a görögkatolikus és református egyházak tagjainak, hogy elfogadták a meghívást a koncertre – így mint családok meglátogattuk egymást a mai estén, hogy együtt köszöntsük karácsonykor a megszületett Krisztust – fogalmazott a plébános. Ez a közös mindannyiunkban, hogy ugyanazt a Krisztust ünnepeljük és imádjuk, ugyanahhoz az Istenhez imádkozunk. Ez az est nem másért van, minthogy testvérként megosszuk egymással a hitnek az örömét. Beszéde végén arra kérte a jelenlévőket, hogy közösen mondják el a Miatyánkot.

A beszédeket követően megkezdődtek az egyházi énekkarok ünnepi műsorai. Elsőként a Beregszászi Görögkatolikus Egyházközség Ifjúsági Kórusa énekelt ukrán, illetve magyar nyelvű ünnepi dalokat. Őket követték a Szent Kereszt Kórus tagjai, akik 10 karácsonyi énekkel készültek, amelyek között ott voltak a Csendes éj és a Ha elmúlik karácsony című dalok is. Végezetül pedig a Beregszászi Református Egyház Kamarakórusa adta elő ünnepi műsorát, ők 4 hosszabb énekkel készültek, amelyek között a világszerte ismert Csillagfényes csöndes éjjel című francia karácsonyi ének is szerepelt.

A karácsonyi koncert végén a jelenlévők közösen énekelték el a Mennyből az angyal című karácsonyi éneket.

D. P.