Megjelent az új munkatörvénykönyv tervezete

2020. január 10., 12:39

A Legfelső Tanács hivatalos weboldalán közzétették a miniszteri kabinet által előkészített A munkáról című törvény tervezetét, amelyet még december 28-án nyújtottak be a parlamentnek – jelentette az UNIAN hírügynökség.

A tervezet, elfogadása esetén, az 1971 óta hatályban lévő Munkatörvénykönyvet és egy sor ahhoz kapcsolódó jogszabályt hivatott felváltani. A dokumentum 10 fejezetből, 98 cikkelyből áll.

A jogszabálytervezet egyebek mellett meghatározza a munkaviszony fogalmát (12. cikkely), valamint rögzíti, hogy létrejöttének alapja a munkaszerződés. A törvényjavaslatban a munkaszerződés következő típusai szerepelnek (17. cikkely): állandó; meghatározott idejű; rövid távú (legfeljebb két hónapra kötendő); szezonális; nem rögzített munkaidejű; hallgatói; otthoni munkát végző dolgozóval kötendő munkaszerződés.

A munkaszerződés megszűnésének okai a következők lehetnek: a munkaszerződés lejárta, a felek közös megegyezése, a munkaszerződés felmondása a munkavállaló kezdeményezésére, a munkaszerződés felmondása a munkáltató kezdeményezésére, a felek akaratától független okok, a munkaszerződésben meghatározott, vagy egyéb, törvényben rögzített okok. 

A 39. cikkely (A munkaszerződés felmondása a munkáltató kezdeményezésére az alkalmazott távolléte miatt) például előírja, hogy a munkaszerződés felmondható a munkáltató kezdeményezésére a munkavállaló 10 napot meghaladó folyamatos munkahelyi távolléte esetén, illetve a távollét okaira vonatkozó információ hiányában. 

A törvénytervezet rögzíti, hogy a munkaidő „normális” hossza 40 óra minden hétnapos perióduson belül (48. cikkely). A napi munkaidő (műszak) hosszát a munkáltató határozza meg, figyelembe véve tevékenységének sajátosságait és a munkavállalók képviselőivel folytatott konzultációt. Túlórának a munkaszerződésben meghatározott napi munkaidőn felüli munkavégzés tekintendő.

Az 55. cikkely értelmében az éves fizetett alapszabadság legalább 24 naptári nap lenne minden ledolgozott év után, amelyet a munkaszerződés megkötésének napjától számítanak.

(unian.ua/Kárpátalja)