Ország Lili művésznő élettörténete
Elvesztett Ungvár
Ungváron a mai Függetlenség parton még mindig áll egy kis ház, amelyben egykoron Magyarország egyik legismertebb festőművésze, Ország Lili lakott. Kárpátalján sajnos viszonylag kevesen tudnak róla, sőt még a művészetét kutatók számára is fehér folt maradt Ország Lili ungvári életszakasza. A Magyar Nemzeti Galéria munkatársai hatalmas kutatómunkát végeztek, szívesen a rendelkezésünkre bocsátottak minden információt, ami a birtokukban volt. Így most önök is megismerkedhetnek a művésznő Ungváron töltött gyermekkorával és fiatalságával.
Ország Lili igazi neve Oesterreicher Lívia Éva volt. 1926. augusztus 8-án született Ungváron. Apja magyar forrásokban Oesterreicher Manó Mihály, a csehszlovák időkben pedig Emanuel. Meg kell jegyeznünk, hogy az Osterreicher vezetéknév Ungváron a háborúk közötti időszakban meglehetősen elterjedt volt. Ma nem tudjuk, hogy az összes helyi Oesterreicher rokon volt-e, de az ismert, hogy 1936-ban az akkori Roskovich parton a zsinagóga (most – a Függetlenség parton lévő Egységes Okmányiroda épülete) rabbija Oesterreicher Mayer volt, aki feleségével, Mallyval a közelben lakott. A Fenczik tér 5. szám alatt Oesterreicher Emil kereskedő élt a feleségével, Olgával, és a Kazinczy utca 3. szám alatt (most ez a Korzó része a kereszteződéstől a Duhnovics utcáig) működött Oesterreicher J. pecsétműhelye.
A család, amelyben Lívia született (gyermekkorától egyszerűen Lilinek szólították), a Roskovics part 2. szám alatt élt. A ’20-as évek elején számos reklám hirdette Oesterreicher Leopold és fia legjobb borait, rumját és likőrjeit. „Pincészetek tulajdonosa, desszert- és orvosi bor. 1850-ben alapították”– olvashatjuk az egyiken. A legvalószínűbb, hogy Leopold Lili nagyapja volt, és a hirdetésben említett fia, Mano vagy Emanuel a művésznő apja lehetett, aki ezt követően folytatta a családi vállalkozást.
A Roskovics parton található ház, ahol az Oesterreicher családi vállalkozás volt bejegyezve, és ahol éltek, napjainkig fennmaradt. Ez egy egyszintes épület hatalmas pincehelyiségekkel, amelyekben most a DEEP kávézó-bár működik. Talán azokban a pincékben, ahol a kávézó vendégei most ülnek, tartotta egykoron Oesterreicher Leopold, a borozó tulajdonosa a boros, rumos, likőrös hordókat és más alkoholtartalmú italokat. Azt nem tudjuk pontosan, hogy hol terültek el Oesterreicher szőlőültetvényei. Lehet, hogy egyáltalán nem is voltak, mert több reklámban azt olvashatjuk, hogy Oesterreicher és fia a vidék egyik legnagyobb borkereskedője, ugyanakkor soha nem említették, hogy ezeket a borokat ők készítették volna.
Az ungvári szavazók 1936-os listáján Oesterreicher Leopold már nem szerepel, és a Roskovics parti otthonában két fia, a nőtlen Aladár, aki orvos volt, valamint a kereskedő Emanuel volt bejegyezve háztartásbeli feleségével, Aliz-Máriával. Lili anyjáról csak annyi ismeretes, hogy Markovicz József és Mermelstein Regina lányaként 1907-ben született. Hogy Mano és Aliz mikor házasodott össze, azt nem tudjuk, de 1926-ban már megszületett az első gyermekük, a bájos kislány, Lili.
Arra, hogyan kezdett el Lili rajzolni, első tanára, Rosenberg Miklós festőművész emlékszik vissza memoárjaiban. A tehetséges művész élettörténete, akiről a szülővárosában, Ungváron is megfeledkeztek, még megvilágításra és kutatásra vár. Miklós a gyermekkorában átvészelt skarlát következtében megsüketült. Fiatal korában reklámok rajzolásával keresett pénzt. Majd Budapestre utazott tanulni, 1937-ben pedig hazatért és a Magyar Kaszinó helyiségében megrendezte első egyéni kiállítását. A fiatal művész alkotásai tetszettek a közönségnek, és azután özönleni kezdtek hozzá a gyerekek azzal a kéréssel, hogy tanítsa őket rajzolni. Rosenberg Miklós, aki később a Róbert Miklós művésznevet vette fel, kezdetben visszautasította a gyerekeket, de aztán mégis összegyűjtött egy kis osztályt. Közülük különleges tehetségével kiemelkedett egy 11 éves lány, Oesterreicher Lili, akinek a szülei egyébként nem nézték jó szemmel ezt a kedvtelését. Amikor sok év múlva Lili megkérdezte a tanárától, hogyan jött rá, hogy művész lesz belőle, Miklós azt válaszolta: „A rajzaidból. Azokon az emberek szemében élet volt.”
Sajnos, Lili ifjúkora kevéssé ismert. Tudjuk, hogy 1941-ig az Ungvári Gimnáziumban tanult (egyébként Erdélyi Béla volt a rajztanára, akit később a Róbert Miklóssal folytatott levelezésében dicsekvőnek nevezett, és megjegyezte a művész iránta tanúsított ellenséges magatartását), amíg zsidóként onnan át nem vezették egy zsidó gimnáziumba, ahol 1944. március 31-ig tanult.
Lili barátnőivel folytatott levelezéséből már a háború utáni időszakban egyértelműen látszik, hogy a jövendőbeli művész jólétben élt, és a háborúig nem voltak problémái. Blei Lola, egyik gyermekkori barátnője, aki Argentínába emigrált, később azt írta, hogy mindig visszaemlékszik a vidám sétáikra, a világos nappalira Liliék házában a sok festménnyel a falakon, Lili apjának arcképére, amelyet ő festett, és arra is emlékszik, hogy gyakran állt modellt Lilinek. „Behunyom a szemem, és világosan látom, ahogyan Gertivel bemegyünk hozzád, kiabálunk az ablak alatt, és Rózsika (Oesterreicherék házvezetőnője) kinéz az ablakon, s utánad megy”– írta Lola a ’40-es évek végén.
Lili gondtalan gyermekkora – amint fentebb már említettük – véget ért, amikor igazságtalanul megtiltották, hogy származása miatt a tekintélyes Ungvári Gimnáziumban tanulhasson. Róbert Miklós emlékirataiból tudunk Lili életének további tragikus oldaláról. A háború alatt szülei zsidóként sehogyan sem tudták megszerezni a magyar állampolgárságról szóló okmányt, amely nélkül nehéz volt üzleti tevékenységet folytatni, és biztonságban érezni magukat azokban a nyugtalan napokban. Valamilyen csoda folytán Manónak mégis sikerült megszereznie az egész család számára az okmányokat, amelyeket „kivételeknek” neveztek. De 1944 tavaszán még ezekkel a dokumentumokkal is a Moskovics testvérek téglagyárának területén található gettóba (most a Minaji utcai szupermarket épülete és területe) vitték Oesterreicheréket.
Lili viszonylag rövid ideig tartózkodott az ungvári téglagyár területén, de ez az időszak olyan mély sebet hagyott a 17 éves lány lelkében, hogy azután még sok éven át nem volt képes semmi mást festeni a téglafalakon kívül. Aztán az Oesterreicher családot a több ezer zsidóval együtt a tehervagonokba hajtották, és ismeretlen irányba elszállították. Ma már tudjuk, hogy azok közül a szerencsétlen emberek közül a többség napjai az auschwitzi koncentrációs táborban értek véget. De akkor a zsidók azt remélték, hogy egyszerűen csak egy másik területre szállítják őket, ahol később rendezni tudják az életüket. Ki tudja, hogyan ért volna véget Lili élettörténete, ha a tehervonat egyik megállóján, Kassán a vasútállomáson a szülei nem hallották volna meg a hangszóróból szóló bejelentést, amely engedélyezte a leszállást azoknak a zsidóknak, akik rendelkeztek az „állami kivételekkel”. Oesterreicher bemutatta a katonáknak a dokumentumokat (egyes források azt írják, hogy a családnak sikerült elmenekülni a hamis dokumentumokat felmutatva, de az Ország Lili életét kutatók a Magyar Nemzeti Galériából nem találták meg ennek a megerősítését). Azután kénytelenek voltak Budapestre utazni.
Budapesten Lili családját ideiglenesen Róbert Miklós fogadta be a lakásába, aki tanárból az évek során Lili igazi barátja lett. Amióta 1940-ben Ungvárról a fővárosba utazott, nem hagyták abba a levelezést. Lili és barátnője, Amizova Mária elküldték neki a rajzaikat, ő pedig levélben megírta, hogy mi jó, és mit kell tökéletesíteni.
A háborús évek számára sem voltak egyszerűek. Röviddel Oesterreicherék megérkezése előtt Róbert Miklóst kiengedték a börtönből, ahol 15 napot töltött a bátyja családjának rejtegetéséért osztrák iratokkal. Emlékirataiban azt írta, hogy nem volt kenyér a lakásban, a tej pedig, amelyből palacsintát akartak csinálni, megsavanyodott. De Lili, akinek korábban a legjobb otthoni szakácsai voltak Ungváron, nem finnyáskodott, hanem megette, és még meg is dicsérte a túróssüteményt, amit reggelire sikerült elkészíteni.
Amikor Lili apja megtudta, hogy a front átvonult Ungváron, úgy döntött, hazatér. Talán azt remélte, hogy sikerül megmenteni a vállalkozását és a házát a városközpontban. Elutazott és eltűnt. Lili, aki nagyon szerette az apját (az anyjával bonyolult volt a viszonya), nagyon aggódott. Mivel az Oesterreicher házaspár addig sem élt harmonikusan, a Budapesten maradt családtagok úgy gondolták, hogy Manó valószínűleg talált magának egy másik családot a Szovjetunióban, és nem tér vissza. S csak jó néhány évvel később, ugyanattól a Róbert Miklóstól tudta meg Lili a szörnyű igazságot, aki egy időre visszatért Ungvárra, és sikerült információt szereznie Oesterreicher Mihály Manóról. Kiderült, hogy Manót Ungváron letartóztatták, és az összes vagyonát mint kulákét, államosították. Miklós úgy értesült, hogy Lili apját 7 évre ítélték. A lembergi börtönben töltötte büntetését, ahol 1950-ben halt meg.
Míg Manó börtönben ült, családja megpróbált új életet kezdeni a háború utáni Budapesten pénz és kapcsolatok nélkül. 1945-ben Lili a Művészeti Akadémia hallgatója lett, és 1948-ban az egész család ismeretlen okból úgy döntött, hogy Országra változtatja a vezetéknevét. Azonban 1950-ben Lili ismét vezetéknevet változtatott. Az az év eseménydús volt számára: diplomázott az Akadémián, a budapesti Állami Bábszínházban díszlettervezői beosztást kapott, és férjhez ment. A férje egy fiatal gyermekorvos, pszichológus, Majláth György volt. Az összes barátja a visszaemlékezésekben Györgyöt rendkívül kedves férfiként írja le, aki azonnal a társaság lelke lett. Lili tanára, Róbert Miklós felidézte, hogy egyszer villamoson utazott Györggyel, aki egy, a mellette ülő ismeretlen utassal váltott pár szót. Beszélgetésükbe egy másik utas is bekapcsolódott, és néhány perc múlva már a fél kocsi annyira kedvesen és vidáman beszélgetett, mintha sok éve ismerősök lennének.
A bábszínházban dolgozva Ország Lili nemcsak babákat és dekorációkat készített, hanem sokat rajzolt. A munkatársak furcsának tartották. Szinte nem volt barátja, soha nem mesélt senkinek a múltjáról, nem osztotta meg a személyes dolgait. Csak úgy, minden ok nélkül képes volt megkérdezni: „És te meg tudod különböztetni a gyomokat a burgonyától?” Imádta Kafkát, érdekelte a grafológia, rendszeresen jósnőhöz járt, hitt a horoszkópokban. Magyarország művészi köreiben azokban az időkben gyakran suttogtak a bábszínház furcsa művészéről, mondván, hogy a munkáján kívül hihetetlen képeket fest.
Ország Lili neve minden új kiállítással egyre ismertebb lett. A végtelen téglafalak és a nagyközönség számára érthetetlen labirintusok a festményein az élettörténetével összefüggésben tragikus képet alkotottak róla, és épp ezért érdekes volt a média és a közönség számára. A munka teljes egészében lekötötte. Ezekben az években férje az Oktatási Minisztériumban dolgozott, és gyakran volt távol az otthonától. A házaspárnak nem volt gyereke. 1968-ban elváltak, de jó kapcsolatot tartottak fenn egész életük során. György minden vasárnap ebédre járt Lilihez, támogatta őt.
Lili pedig folytatta a festést, sokat dolgozott és sokat utazott. Bulgáriában elvarázsolták az ortodox ikonok, Prágában egy ősi zsidó temető, Párizsban minden művészeti galériát bejárt, Tel-Avivban pedig egy nagyon sikeres egyéni kiállítást mutatott be. Ungváron viszont soha nem járt a tragikus nap után, amikor egy teherkocsiban elszállították.
Ország Lili 1978-ban Budapesten hirtelen, mindössze 52 évesen meghalt. Napjainkban Magyarországon az egyik leghíresebb művésznek tartják, nagyon büszkék rá és az alkotásaira. Szülővárosa, Ungvár viszont kegyetlenül járt el vele szemben, és nemcsak akkor, amikor marhavagonban, teljes anyagi és jogfosztottságban kitelepítették, de azóta is azzal, hogy nem ismerjük és nem emlékezünk rá.
Tetyana Literáti: Pro Zahid/
Rehó Viktória
