Vasárnapi üzenet: 2020. január 12.

2020. január 12., 09:56 , 988. szám

Mivel pedig sem a nap, sem a csillagok nem látszottak több napon át, és erős vihar tombolt, végül elveszett megmenekülésünk minden reménye. [...]

Mert ma éjjel elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok, és akinek szolgálok. Ez azt mondta: Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón.

(Apostolok cselekedetei 27: 20, 23–24)

A bűnnek a lelki következménye nem mindig akkor következik be, amikor elköveti az ember. Pál figyelmezteti a kapitányt, hogy ne induljanak útnak, mégis összeszedik a rakományt, megtervezik az utat, és amikor minden készen állt, akkor jött az ítélet. Jó önvizsgálatot tartani, és végiggondolni az életünket, mielőtt még jönne a büntetés. Ne várjuk meg a veszedelmet! Amikor Isten meg akar állítani, akkor gondoljuk át az utunkat. Isten másképp gondolkodik: „csak a hajó vész el”. Kérdezhetné, aki sok pénzt fektetett a hajóba, vagy annak rakományába, hogy „csak a hajó???”.  Istennek nem a hajó a fontos, hanem a választottak. Nekünk fontos a házunk, a kis vagyonunk, terveink, melyeket évekig szövögettünk, Isten azonban arra tanít, hogy mindezek az örökkévalóság szempontjából nem fontosak. Mennyi az értéke a te hajódnak?

Szomorú látni, hogy bár Isten kijelenti, hogy el fog veszni a hajó, a legénység még mindig menteni akarja azt. Nem azon kell felháborodni, amire Isten kimondta, hogy elpusztul, azon kell munkálkodni, amire kimondta: „megmentem”. Isten emlékezteti Pált küldetésére, hogy a császár elé kell állnia, és ott is bizonyságot kell tennie, nem a vihart szünteti meg, hanem a feladatra emlékeztet. Érdekes kérdés, hogy a bajok közepette hogy tudunk megmaradni Isten mellett? Amikor minden jól megy, sokan tűnnek úgy, mintha keresztyének lennének, de a próbában derül ki, hogy akkor is maradunk-e Istennel, ha tönkremegy a hajó.

Amikor mindenki más csak veszít, az engedelmes hívő ember ajándékot kap: „Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik teveled hajóznak.” Tekintsünk úgy a körülöttünk lévőkre, mint olyan emberekre, akiket Istentől kaptunk ajándékba. Isten miattunk tartja a körülöttünk lévők életét, hogy világítsunk, munkálkodjunk, hogy rajtunk keresztül megmentsen másokat, folytatván egész a célig utunkat, ahol majd ezt mondhassa az Úr: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.”

Barta Ferenc
református lelkész Barkaszó
(szerk.: Tóth János)