Ez még nem a kettős állampolgárság

2020. január 16., 20:54 , 989. szám

Bővítenék azon külföldi állampolgárok körét, akik ukrán állampolgárságért folyamodhatnak, a kettős állampolgárság kérdését azonban jelenlegi formájában nem rendezi a készülő jogszabály.

Tavaly nyáron jelentette az ukrán sajtó, hogy Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij utasította a Külügyminisztériumot egy olyan mechanizmus kidolgozására, amely lehetővé tenné a külföldiek számára, hogy ukrán állampolgárságot szerezzenek – írja összeállításában a segodnya.ua.

„Az első lépés már megtörtént – a 2590. számú elnöki törvényjavaslatot benyújtották a Legfelső Tanácsnak mérlegelés céljából. Ezt a dokumentumot valószínűleg megvitatják még a parlamentben, tehát módosulhat. Lehetséges, hogy további projektek készülnek ebben a tárgyban. De az elnök meghatározta a változások vektorát” – válaszolta Maxim Szokoljuk, az Állami Migrációs Szolgálat vezetője a Jevropejszka Pravdának adott interjújában arra a kérdésre, vajon legalizálják-e Ukrajnában a második állampolgárságot.

Pavlo Klimkin, az ukrán külügyminisztérium korábbi vezetője még tavalyelőtt úgy vélte, nyilvános vitát kellene kezdeményezni az országban arról, hogy lehet-e valaki egyszerre több ország állampolgára. A vitából nem lett semmi, viszont a közelmúltban, immár a Zelenszkij-féle kormányzat agytrösztjeinek tollából napvilágot látott a szóban forgó jogszabálytervezet.

A törvényjavaslat értelmében a jövőben kezdeményezhetnék az ukrán állampolgárság felvételét azok a külföldiek, akiknek a felmenői a XX. század eleje óta létezett ukrán államképződmények valamelyikének területén éltek (Ukrán Népköztársaság, Nyugat-Ukrajnai Népköztársaság, Kárpát-Ukrajna, Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság). Jelenleg is létezik ez a lehetőség, de legfeljebb a második generáció, azaz a nagyszülők hovatartozására hivatkozhatnak a kérelmezők. A tervezet javasolja az állampolgársághoz való jog kiterjesztését a harmadik generáció, vagyis a dédszülők leszármazottaira is.

Ugyanakkor a külföldieknek továbbra is le kell mondaniuk a másik állampolgárságukról és fel kell esküdniük Ukrajnára. Az egyetlen pozitívum, hogy egy másik ország útlevele többé nem szolgálhatna alapul az ukrán állampolgárságtól való megfosztáshoz. Megfoszthatnák viszont állampolgárságától, aki hamis adatokat közöl az illetékes hatóságokkal. Ha tehát valaki azt állítja, hogy nem rendelkezik egy másik ország állampolgárságával, ám az ellenőrzés utóbb kimutatja, hogy mégis, akkor elbúcsúzhat az ukrán állampolgárságától. Kötelezően vizsgálni az esetleges többes állampolgárságot a választott tisztségekre pályázók és az állami tisztségviselőnek, esetleg a fegyveres testületekhez jelentkezők esetében fogják.

Kérhetnék az állampolgárság megadását azok a külföldiek is, akik szabályos katonai szolgálatot teljesítettek Ukrajnában, kiemelkedő érdemeket szereztek az ország előtt, vagy az állampolgárság megadása esetükben Ukrajna érdeke.

Viszont nem tehetnének szert ukrán állampolgárságra a hagyományos eljárással orosz állampolgárok. Nekik előbb igazolniuk kell, hogy hazájukban üldöztetésnek voltak kitéve, majd le kell mondaniuk orosz állampolgárságukról.

Az ukrán nyelv ismeretének követelménye is megmarad. Azt viszont egyelőre csak találgatni lehet, mit jelent ebben az összefüggésben az állampolgárságért folyamodókkal szemben támasztott követelmény, a „társalgási szintű” nyelvismeret.

A fentiekből levonható a következtetés, hogy a készülő jogszabály egyes híresztelésekkel ellentétben valójában nem vezetné be a kettős állampolgárság intézményét, csupán tágítaná azon külföldiek körét, akik igényelhetnék az ukrán állampolgárságot. Továbbra is korlátozná viszont a szabályozás a többes, köztük ukrán állampolgársággal is rendelkezőknek azt a jogát, hogy hazájukban, szülőföldjükön választott tisztséget, állami hivatalt töltsenek be, vagy fegyveres testületekben teljesítsenek szolgálatot.

Az ország változatlanul megosztott a tekintetben, szüksége van-e Ukrajnának a többes állampolgár intézményére. Egyetértés jelenleg legfeljebb abban van, hogy a kérdést előbb vagy utóbb mindenképpen szabályozni kellene, vagyis a kormányzat aligha tudja hosszabb távon elkerülni, hogy állást foglaljon a témában.

(zzz)