Munkácson megnyitották az OTP Bank megújult fiókját

Magyar kulturális központ, bankfiók és vendéglátóhelyek lesznek a megújuló műemléképületben

2020. január 16., 17:59 , 990. szám

A magyar állam által megvásárolt munkácsi műemléképületben nyílt meg az OTP Bank megújult munkácsi fiókja. A megnyitóünnepségen megjelenteket Hák-Kovács Tamás, az OTP Bank Ukrajna vezérigazgatója, Andrij Baloha, Munkács polgármestere és dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos köszöntötte. Az 1912-ben épült, egykori Osztrák–Magyar Bank patinás, 1600 m² alapterületű, háromszintes épületében a földszinten kapott helyet az OTP-bankfiók, az épület még felújítás alatt álló, további tereiben a Munkácsy Mihály Kulturális Központ, banktörténeti múzeum, vendéglátóhelyek és a tervek szerint cégek irodái is helyet kapnak majd.

Az OTP-bankfiók ünnepélyes megnyitóján Hák-Kovács Tamás elmondta: „Mostanában mindenki arról beszél, hogy digitalizálni kell a banki folyamatokat, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a személyes kapcsolat elengedhetetlen a problémák megoldásában, amelyeket vagy mi magunk, vagy a digitalizáció kreált. A bankfiók pedig ennek a személyes kapcsolatnak és a problémamegoldásnak a helye. Azt szeretném kívánni mindenkinek, hogy az új munkácsi fiókunk inkább az első, a kapcsolatok kialakításának, és nem a problémák megoldásának a helye legyen.” Az ukrajnai OTP vezérigazgatója tárgyalt a KMKSZ vezetőivel is, és tudósítónknak elmondta, hogy az ungvári, munkácsi, beregszászi és técsői bankfiókjuk mellett további kárpátaljai településekre is telepítenek majd bankautomatákat. Ígéretet tett továbbá arra, hogy az OTP Bank mobiltelefonos applikációja magyar nyelven is hozzáférhető lesz.

Andrij Baloha, Munkács polgármestere elmondta, nagyon örül annak, hogy a története során mindig banknak helyet adó gyönyörű épület Munkács központjában ismét rendeltetése szerint kerül felhasználásra. „Biztos vagyok benne, hogy ez a legszebb bankfiók ma Munkácson. Örvendetes számomra, hogy ezek között a történelmi falak között az egyik legerősebb ukrajnai bank kirendeltsége kap helyet. Bizalmat kívánok önöknek az ügyfelek részéről, és sok sikert a munkában” – mondta a polgármester.

Dr. Grezsa István miniszteri biztos abból az alkalomból, hogy az 1912-ben épült Osztrák–Magyar Bank épületében megnyithatták az OTP Bank munkácsi kirendeltségét, hangsúlyozta, hogy a térségben élő népeknek nemcsak a múltja és jelene, de a jövője is ugyanaz. Elmondta, hogy az épület egészét szeretnék teljes pompájában felújítani. Megköszönte a város polgármesterének és munkatársainak, hogy a felújításhoz szükséges engedélyeket megkapták, és elmondta, hogy eredeti állapotában állítják vissza a műemléképületet, amelyben a tervek szerint még idén karácsony előtt megnyitják a Munkácsy Mihály Magyar Kulturális Központot. A miniszteri biztos egyúttal bejelentette, hogy a felújítási program keretében szeretnék pótolni Munkács városának egy közel 110 éves mulasztását, hisz még a XX. század elején megígérték a város nagy szülöttének, Munkácsy Mihály festőművésznek, hogy szobrot állítanak neki. Máig megvan az akkori gipszminta, amely alapján szeretnék megönteni a szobrot, s majd az épület előtti kis téren felállítani azt.

A bankfiók ünnepélyes átadása előtt a vendégek bejárták a felújítás alatt álló épületet, amely során Hricenkó János építész elmondta, hogy a már elkészült pinceszint jobbszárnyában egy kávézót, esetleg éttermet terveznek nyitni, erre ideálisak ott a feltételek. A balszárnyat üzletek számára szeretnék kiadni. A pincétől a tetőtérig lévő öt szint közé lift kerül beépítésre. A földszinti rész balszárnyában került elhelyezésre az OTP Bank munkácsi fiókja körülbelül 200 m²-en, vele átellenben cégek által kibérelhető irodákat alakítanak ki. Az első emeleten található a 180 m² alapterületű díszterem, amelyet eredeti, szecessziós állapotában szeretnének helyreállítani. Ugyanazon a szinten található a páncélterem, amely a jövőben banktörténeti múzeumként funkcionál majd. A második emelet irodái a munkácsi magyar szervezeteknek adnak majd otthont az elképzelések szerint, illetve az eddig nem hasznosított tetőteret is hasznosítani kívánják, ahol lesz egy 150 m²-es tárgyalóterem, vendégszobák és egy terasz, amelyről jól látható a városközpont panorámája.

Az OTP Bank munkácsi kirendeltségének ünnepélyes megnyitóján jelen voltak a város magyar szervezeteinek és intézményeinek vezetői, Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, az OTP Bank Ukrajna kárpátaljai és kijevi vezetői, valamint a sajtó számos képviselője.

Az OTP Bank munkácsi kirendeltségének igazgatója, Kabai Zsuzsanna elmondta, hogy tíz munkatárssal fog továbbra is dolgozni a munkácsi fiók, ahogy korábban is. Viszont az új bankfiók sokkal világosabb, modernebb, funkcionálisan alkalmasabb, és a város szívében van. „Itt mindig bank volt, pénz volt, reméljük, ez így lesz a jövőben is” – zárta szavait az igazgató asszony.

Badó Zsolt