Petárdákkal dobálták meg a szélsőjobboldali erőszak ellen tiltakozókat Kijevben

2020. január 20., 11:43

Kijev központjában ismeretlenek egy csoportja petárdákat dobott a szélsőjobboldali erőszak elleni, évente megrendezésre kerülő tiltakozó akció résztvevőire – jelentette az UNIAN hírügynökség vasárnap este.

A kijevi rendőrség kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint a tiltakozó akcióra az előzetes bejelentésnek megfelelően a Mihajlivszka téren került sor.

„A rendezvény után a résztvevők a sikló felé tartottak, amikor ismeretlenek egy csoportja néhány petárdát dobott rájuk. Végeredményben a bűnüldözők tizenegy polgárt szállítottak be a Sevcsenko kerületi rendőrőrsre” – áll a jelentésben.

Utóbb a rendőrség közölte, hogy miután kihallgatták őket, az előállított személyeket szabadon bocsátották. Az elkövetők ellen közigazgatási eljárás indult rendbontásért a Közigazgatási szabálysértési törvénykönyv 173. cikkelye alapján.

(unian.ua/Kárpátalja)