Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúziójáról döntött a két párt küldöttgyűlése

2020. január 22., 08:41 , 990. szám

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójáról döntött múlt szombaton Csíkszeredában a két párt küldöttgyűlése. Az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) nevet fogja viselni.

A pártok határoztak arról, hogy az egyesült párt bejegyzési procedúráját az önkormányzati választások után indítják el, a választásokon pedig az Erdélyi Magyar Szövetség elnevezésű politikai szövetségben vesznek részt.

Csomortányi István, az EMNP elnöke a két párt együttes kongresszusa utáni sajtótájékoztatón elmondta: úgy ítélték meg, hogy a választási részvételüket tennék kockára, ha már az önkormányzati választásokra a fuzionált párttal készülnének. Nem biztos ugyanis, hogy addig sikerül lezárni a fúzió bírósági bejegyzését. Ezért döntöttek a politikai szövetség megkötéséről, melyet sokkal egyszerűbb jogi procedúrával lehet bejegyeztetni.

Mezei János MPP-elnök elmondta: a két párt politikai szövetségéről szerződést kötöttek, mely paritásos döntéshozást ír elő.

(MTI/Kárpátalja)