Bicskei küldöttség Csapon

2020. január 22., 09:59

Az elmúlt hétvégén, január 17–19. között egy 14 fős delegáció látogatott Bicskéről Csapra. A két település erősen ápolja testvértelepülési kapcsolatát, így évente találkoznak Bicske és Csap város polgárai.

A mostani alkalommal egy 14 fős bicskei delegáció töltött el egy tartalmas hétvégét a csapi KMKSZ-alapszervezet tagjainál. A delegáció megismerkedett Ungvár városának nevezetességeivel, illetve a helyi gasztronómiai különlegességekkel. A háromnapos látogatás során a delegáció hagyományőrző táncházon is részt vett, melyet a kárpátaljai Sodró együttes biztosított. A táncház alkalmával kárpátaljai és a vidékre jellemző táncokkal, zenével és népdalokkal ismerkedtek a résztvevők.

Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke köszönetét fejezte ki Bálint Istvánnénak, Bicske polgármesterének azért, hogy a két település között ilyen jó viszony alakulhatott ki, és hogy Bicske városa évente segíti a csapi fiatalok nyaralását, hogy egy hetet eltöltve kirándulhatnak Zánkán.

A találkozó során a bicskei és a csapi delegáció megvitatta az ezévre vonatkozó terveket és programokat.

A mostani látogatást a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kormánybiztossága támogatta.

Váradi Enikő