Elégedetlen a fizetésével az oktatási miniszter

2020. január 22., 14:26

Hanna Novoszad oktatási miniszter nincs megelégedve 36 ezer hrivnyás fizetésével. Elmondása szerint, ha gyermeket vállalna, nem tudná belőle eltartani.

„A jelenlegi fizetésem körülbelül 36 ezer hrivnya, 10 ezerrel kevesebb, mint amit az Oktatási Minisztérium Igazgatóságának vezetőjeként kaptam. Ez elegendő számomra arra, hogy normális körülmények között éljek. Van saját házam, szolgálati autóm, moziba járni nincs időm. Azonban ha megkérdezik tőlem, hogy mint egy fiatalnak, aki tervezi a jövőjét, gondol a jövőjére, a családalapításra, a megtakarításokra, a nyugdíjára, akkor azt kell mondjam, hogy ez egyáltalán nem megfelelő összeg.

Jelenleg nincs családom, azonban a jövőben szeretnék gyermeket vállalni. Ebből az összegből nem tudnám eltartani. Elfogadhatatlan számomra az, hogy engem eltartsanak, mindenképp rendelkezni szeretnék korrekt, saját fizetéssel. Eljön az az idő, amikor nem tudok majd Kijevben ennyi fizetésből megélni” – nyilatkozta a miniszter asszony.

(pravda.com.ua/VV)