A nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírására buzdít a Székely Nemzeti Tanács

2020. január 22., 08:53 , 990. szám

A nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés aláírására buzdított a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottja az M1 aktuális csatornán.

Dabis Attila azt mondta: további támogatók kellenek, mivel eddig mindössze a szükséges aláírások 4,5 százaléka gyűlt össze.

Közölte, hogy 2020. május 7-ig kell összegyűjteni egymillió aláírást legalább hét uniós tagországban annak érdekében, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon a kérdéssel. Az SZNT bízik abban, hogy szervezeti hálóján keresztül – a közeledő határidő ellenére – kellően sok embert tudnak megszólítani – jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy a kezdeményezéssel azt szeretnék elérni, hogy az európai őshonos nemzetek megőrizhessék identitásukat, és erre célzott támogatást kapjanak az Uniótól. Az SZNT elérkezettnek látja az időt egy ilyen lépésre, hiszen a kezdeményezés létjogosultságát az is mutatja, hogy az UNESCO csak Európán belül 150 kihalófélben levő nyelvet jegyez – fűzte hozzá.

A kezdeményezést eddig a kis közösségek vitték a hátukon, nemrég pedig a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is beszállt az aláírásgyűjtésbe, amelyhez online, a www.nemzetiregiok.eu oldalon is lehet csatlakozni.

(MTI/Kárpátalja)