Ukrajna lakosságának becsült száma közel 37,3 millió fő – Dubilet

2020. január 23., 16:38

Ukrajna lakosságának becsült száma 37,289 millió fő a 2019. december 1-i állapotok szerint, de ebben nincsenek benne az állandó jelleggel külföldön tartózkodó és a szakadár területeken élő ukránok – közölte Dmitro Dubilet kabinetminiszter a múlt évben végzett népességszám-becslés eredményeit ismertető csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.

A miniszter elmondta, a lakosságszám megállapítása céljából végzett felmérés három módszer szerint történt, és mind a három közel azonos eredménnyel zárult. E szerint Ukrajna meglévő lakosságának száma 37, 289 millió fő, ebben nincsenek benne az állandó jelleggel külföldön tartózkodók és a szakadár területeken élők – idézte Dubiletet az unn.com.ua hírportál.

A felmérés menetéről szólva a miniszter kifejtette, az első módszer a mobiltelefon-szolgáltatók adataira támaszkodott, míg a második az Állami Statisztikai Hivatal nem és kor szerinti elektronikus nyilvántartási rendszerének információit vette figyelembe, a harmadik pedig a természetes személyek állami jegyzékének megszűrt adataira épült, oly módon, hogy csak azokat vették számításba, akik az elmúlt 3 esztendőben valamilyen kapcsolatba kerültek az állammal. A három módszer eredményei közötti maximális különbség 2,86 százalék volt, ami elég kis hibaaránynak számít – hangsúlyozta Dubilet.

(vb/karpat.in.ua/)